Medvegyev esélyt lát az orosz-ukrán viszony javítására

2019. április 22. 12:37

Az orosz miniszterelnök szerint csupán becsületesség és pragmatizmus kell a kapcsolatok javításához.

2019. április 22. 12:37

Ukrajna új elnökének megválasztása nyomán esély van az orosz-ukrán viszony javítására – írta Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök hétfői Facebook-bejegyzésében. Medvegyev szerint a legfontosabb, amit ehhez az új ukrán vezetésnek kívánni lehet, az a „józanság”, valamint annak a megértése, hogy „a két nép közötti kapcsolat mély értékének fölötte kell állnia a politikai konjunktúrának”. Az orosz kormányfő nem mulasztotta el megjegyezni: nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy Volodimir Zelenszkij megválasztott elnök a választási kampány után sem hagy fel „a lakosság különböző csoportjait célzó ideológiai formulák” hangoztatásával.

„Ugyanakkor van esély az országunkkal folytatott együttműködés javítására. Mire van ehhez szükség? Becsületességre. És még pragmatikus és felelősségteljes hozzáállásra” – fogalmazott a miniszterelnök. „Olyan hozzáállásra, amely figyelembe veszi az Ukrajnában kialakult politikai realitást, beleértve elsősorban az ország keleti részén kialakult helyzetet” – tette hozzá.

Dmitrij Kiszeljov, a „Kreml fő propagandistájaként” emlegetett médiaszemélyiség vasárnap esti magazinműsorában a Rosszija 1 tévécsatornán „dicstelennek” minősítette Porosenko vereségét, rámutatva, hogy az eddigi elnök kormányzása alatt Ukrajna gazdasági, környezetvédelmi, demográfiai és kulturális viszonylatban egyaránt hanyatlott. Úgy vélte, hogy Porosenko idején „elnöki normává vált az agresszív önámítás” – mondta.

„Zelenszkijnek meg kell értenie az ukrán társadalom kérését, hogy le kell állítani az Oroszország elleni harcot. Ha megérti, hogy ezt követeli a társadalom, készek leszünk támogatni a pozitív impulzust” – nyilatkozott Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke, aki szerint Moszkvának nincs alapja elutasítani a választások eredményét.

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus – aki tavaly Oroszországban nem indulhatott az elnökválasztáson – a Twitteren gratulált Ukrajnának és az ukránoknak a tisztességesen megtartott választásért, ami, mint megjegyezte, ritkaságszámba megy a volt Szovjetunió területén.

Viktor Janukovics 2014-ben – Moszkva szerint puccsal – megbuktatott ukrán elnök a Facebookon gratulált Zelenszkijnek a megválasztásához. A volt államfő szerint az ukrán társadalom szétszakadásáért és a Donyec-medencei „testvérgyilkos háborúért” a hivatalban lévő elnököt, Petro Porosenkót és társait terheli a felelősség, akinek ügyében reményei szerint a történelem a választókénál is keményebb ítéletet fog hirdetni.

Janukovics közölte, hogy Zelenszkij fő feladatát a béke megteremtésében, valamint az ukránok egyesítésében és összebékítésében látja. Azt tanácsolta a megválasztott elnöknek, hogy ne okozzon csalódást a választóknak, akik bizalmat szavaztak neki, és abban bíznak, hogy visszahozza nekik a felvirágzást. 

Zelenszkij győzelmét több orosz előadóművész üdvözölte, egyúttal sürgetve az új vezetéstől az ukrajnai fellépésükre vonatkozó tilalom visszavonását.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neociprióta
2019. április 23. 06:24
alig néhány hét elteltével tudni fogjuk mire képes ez a törpeukrán bohóc...
neociprióta
2019. április 23. 06:22
a neofasiszta orosz tandem és a becsületesség.....DDDDDDDDDDDDDDD..röhögnék ,ha nem lenne ez a dolog annyira tragikus..
barany
2019. április 22. 20:10
Számunkra is fontos volna az ukrán-orosz megbékélés, de legalább is a feszültség enyhítése, a kárpátaljai magyarság, és a magyar-ukrán államközi kapcsolat szempontjából egyaránt.
USsange
2019. április 22. 19:31
Inkább azzal foglalkozz, hogy a mozgalmad bebetonozta magát az 1/15-öd alá. ;)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!