2016 óta két járványban több mint 1,4 millió koleragyanús megbetegedést észleltek, több mint 3000 ember halt meg. A 2017 áprilisában kezdődött járvány a világ legsúlyosabb kolerajárványának bizonyult. A betegség terjedése 2018 vége óta lassult, de azóta sem szűnt meg. Most az évszakkal járó esőzések miatt a betegség a szokásosnál korábban érte el a csúcspontját. Márciusban 76 152 koleragyanús megbetegedés volt, a februári 23 ezerrel és a januári 39 ezerrel szemben, a halálesetek száma pedig 195 volt. A koleragyanús esetekben elhunytak száma az év elejétől megközelítette a háromszázat.
A nemzetközileg elismert kormány és a síita húszi lázadók közötti polgárháború pusztításai kedvező helyzetet teremtettek a betegség terjedésére. A harcok és légicsapások során megrongálódtak a szennyvízhálózatok és a vízművek. Sok ember nem jut tiszta vízhez, több mint 3 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.
Összeomlott az egészségügy és a szemétszállítás is, mivel egymillió állami alkalmazott nem kapja meg a bérét, amióta – 2016-ban – a központi bank a húszi ellenőrzés alatt lévő Szanaából a dél-jemeni Ádenbe költözött. A háború előtti egészségügyi intézmények közel fele nem működik, gyakran azért, mert lebombázták.