Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az eset Hitler szülővárosában történt.
Le kellett mondania Adolf Hitler szülővárosa, Braunau-am-Inn egyik közgyűlési képviselőjének, miután egy „költeményt” tett közzé, amelyben „patkányokhoz” hasonlította a bevándorlókat – közölte kedden Heinz Christian Strache alkancellár, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője.
Az 53 éves Christian Schilcher braunaui polgármester-helyettes „Patkányok a városban” címmel kiadott egy hosszú verset, amelyben e rágcsálókhoz hasonlította a migránsokat.

A párt helyi tagozata által a hét végén közzétett szöveg országos felháborodáshoz vezetett, és feszültséget váltott ki az FPÖ és a Sebastian Kurz vezette néppárti konzervatívok alkotta koalíción belül.Schilcher végül lemondott a mandátumáról és párttagságáról, hogy „ne okozzon kárt a szabadságpártnak” – közölte kedden Strache a párt európai parlamenti választási kampánya indításakor. Az FPÖ a szavazatok mintegy 23 százalékára számíthat.
A történtek kedden kedden arra indították az Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ), hogy „az ország jó hírneve érdekében” a kormánykoalíció felbontását követelje.
Az egykori nácik által alapított FPÖ-t nemrégiben a márciusban az új-zélandi Christchurch mecseteiben elkövetett véres támadás elkövetőjét pénzelő identitárius szervezettel való kapcsolatai miatt bírálták.
A vers közzététele egybeesett Adolf Hitler születésének 130. évfordulójával, a náci diktátor 1889. április 20-án látta meg a napvilágot a német határhoz közeli Braunau-am-Innben. A város központjában álló szülőházát 2016-ban az osztrák állam kisajátította, hogy ellenőrizze annak használatát.
Az ügyészség bejelentette, hogy „gyűlöletkeltés címén” vizsgálat indul a szöveg közzététele miatt.
(MTI)