Az EU sajátos jogi helyzete miatt nem tud a nemzetközi jog önálló részévé válni

Az EU szintlépéséhez a nemzetközi jog alanyainak nagyfokú rugalmassága szükséges

Palchetti úgy fogalmaz, hogy az Európai Uniót érintő megkülönböztetés feszültséget teremt a klasszikus nemzetközi jog szabályrendszerében, amelyben egyébként a nemzetközi szervezetek és az egyes államok közötti hatáskörök kiszámítható módon oszlanak meg. A professzor álláspontja szerint az EU megítélése kettős. Egyfelől, az Európai Unió értelmezhető klasszikus nemzetközi szervezetként, másfelől azonban az Uniót kizárólag speciális jogi helyzete szempontjából is lehet vizsgálni, félúton a kormányközi és a nemzetközi szervezetiség, valamint a föderális jogalanyiság között. Mindkét esetben a nemzetközi jog hagyományos szereplőin múlik, hogy az Európai Uniót milyen minőségben fogadják be maguk közé.

A szerző szerint kétséges, hogy az Unió milyen eséllyel és feltételek teljesítése mellett tud szintet lépni annak érdekében, hogy a nemzetközi jog klasszikus szereplőivel azonos megítélés alá essen. A véleményalkotók két táborra oszlanak ebben a diskurzusban. Egyfelől vannak, akik az Európai Uniót klasszikus nemzetközi szervezetként ismerik el. Az e nézetet vallók elismerik ugyan az EU sajátosságaiból fakadó anomáliákat, ugyanakkor szerintük e jellegzetességeket a nemzetközi jog a mai eszközrendszerével is megfelelő módon tudja kezelni. Az ezzel ellentétes vélemény szerint viszont az EU speciális jogi entitás, egy olyan kihívás, amelyre a nemzetközi jog nincs felkészülve, ezért a jogfejlesztés mindenképpen indokolt mind az EU-n belül, mind pedig a nemzetközi jogi színterén.

A legnagyobb akadály a jogi felelősségre vonhatóság kérdése

A nemzetközi jogalanyiság előfeltétele a jogi személyiség megléte. Ha egy jogalany önálló jogi személyként felléphet, akkor cselekedeteiért önállóan felelősségre is vonható. Az EU nemzetközi jogalanyisága szempontjából a legfőbb anomáliát éppen ez a dilemma okozza. Ahhoz ugyanis, hogy az EU jogi szempontból önállóan felelősségre vonható legyen, a jogállamiság kritériumrendszerét elfogadva szükséges, hogy a tagállamok alkotmányosan is besorakozzanak az EU normatív ernyője alá. Ennek hiányában a tagállamok és az EU között érdekellentétek alakulhatnak ki, mivel az EU tagállamai maguk is rendkívüli jogalannyá válnának. A szuverenitás elsőbbségét preferáló tagállamok magatartása miatt kiemelendő, hogy az Európai Unió éppen a fenti problematika miatt tartózkodik attól, hogy önálló jogalanyként lépjen fel – fogalmaz Palchetti. Összességében tehát csupán azokban a jogviszonyokban mer önállóan fellépni az EU, amelyekben a tagállamoknak egyenként is lehetősége nyílna arra, hogy például egy nemzetközi szerződés hatálya alá szerződjenek.

A föderális Európai Unió csak elvi szinten jelentene megoldást

A szerző szerint kézenfekvő megoldást jelentene, ha az Európai Unió a föderális államiság irányába mozdulna el. Ehhez azonban – teszi hozzá a professzor – a tagállamok teljes körű egyetértése szükséges. A Bizottság működésén keresztül a föderális állam csírái megmutatkoznak ugyan, de továbbra is tényként rögzíthető, hogy a tagállamok nem kívánnak a mainál nagyobb mértékben lemondani szuverenitásukról.