Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Szalah Gos az elmúlt hónapok tüntetéseinek leverését célzó műveleteket irányította.
Távozott posztjáról a szudáni hírszerzés (NIIS) nagy hatalmú főnöke, Szalah Gos, aki az elmúlt hónapok tüntetéseinek leverését célzó műveleteket irányította – jelentette be szombaton a hatalmat Omar al-Besír elnök elmozdítása után átvevő katonai tanács. Az átmeneti katonai tanács vezetője, Abdel Fattah Burhani elfogadta a hírszerzés vezetőjének lemondását – közölte a testület.
A Szudánt 30 éven át vezető, 75 éves Omar al-Besír elnököt a hadsereg csütörtökön letartóztatta, és a hatalmat átvevő katonai tanács kétéves átmeneti időszakot hirdetett meg a polgári kormányzás bevezetéséig.

A Szudáni Szakmai Szövetség (SPA) vezette tüntetők elutasítják ezt, és mozgalmuk folytatását hirdették meg, a tiltakozások résztvevői közül azonban két nap alatt legalább 16 embert öltek meg „a rezsim erői és árnyékmilíciái” – közölte szombat reggel az SPA-hoz tartozó Szudáni Orvosok Bizottsága.
(MTI)