A portál szerint az egyik afrikai országban a WWF részese volt egy olyan kétes akciónak, amelyben egy hírhedt hadseregtől vásároltak automata karabélyokat. Nepálban vadőrök egy férfit halálra kínoztak 2006-ban, Kamerunban 2017-ben pedig szülei szeme láttára kínoztak meg egy 11 éves fiút. A Buzzfeed riporterei szerint Nepálban a WWF azon volt, hogy ejtsék a vádat a kínzással vádolt vadőrök ellen, akik közül az egyiket később felvettek alkalmazottként.
Független vizsgálatot rendel el a szervezet
A vádak hatására Ben Fogle ismert brit kalandor és médiasztár megszakította együttműködését a természetvédelmi szervezettel.
A svájci székhelyű WWF közleményben jelentette be, hogy nagyon komolyan vesz minden állítást, független vizsgálatot rendel el az ügyben, és a bizonyítékok megosztására kéri a Buzzfeedet.
A szervezetnél alapkövetelmény az emberi jogok tiszteletben tartása, az őshonos lakosság védelme érdekében szigorú rendszabályok vonatkoznak a saját alkalmazottakra és a szerződéses partnerekre – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy azonnal intézkednek, ha beigazolódnak a túlkapások.