WSJ: Trump 8,6 milliárd dollárt kér a 2020-as költségvetésben a határfalra

2019. március 11. 07:41

A 8,6 milliárd dolláros összeg lehetővé tenné a teljes falszakasz építésének finanszírozását, és a kormányzat egyúttal visszaadná a katonai építkezésekre szánt alapokból elvont összegeket.

2019. március 11. 07:41

Donald Trump amerikai elnök 8,6 milliárd dollárt kér majd az amerikai-mexikói határon építendő falra a hétfőn előterjesztendő 2020-as költségvetésben – értesült kormányzati forrásból a The Wall Street Journal. 

A lap információi szerint a kormány megkezdte és már csaknem be is fejezte egy 111 mérföld (179 kilométer) hosszúságú falszakasz építését a déli határon, és rendelkezésére áll a 722 mérföldes (1162 kilométeres) határszakaszra tervezett fal építési költségének fele. E határszakaszon vagy új falat építenek vagy a meglévő kerítést újítják fel. 

A költségvetésben kért 8,6 milliárd dolláros összeg lehetővé tenné a teljes falszakasz építésének finanszírozását, és a kormányzat egyúttal visszaadná a katonai építkezésekre szánt alapokból elvont összegeket. 

A The Wall Street Journal véleménye szerint a demokrata többségű képviselőházban valószínűleg „makacs ellenállás" fogadja majd a költségvetésnek ezt a tételét. Részben azért, mert a demokrata párti politikusok szükségtelennek tartják az elnök szerint a menekültek áradatának visszaszorítását célzó falat, részben pedig mert a törvényhozás a kormányzat idei működéséhez szükséges költségvetés megszavazásakor 1,38 milliárd dollárt szavazott meg a határ biztonságának megteremtéséhez. Igaz, ez az összeg falépítésre nem, csakis a határvédelmi eszközök modernizálására használható fel. 

A Fox televízió megkérdezte a költségvetési tervezetről és a várható vitáról a Fehér Ház gazdasági főtanácsadóját. Larry Kudlow azt hangoztatta, hogy komoly vitára számít, és hozzátette, hogy Donald Trump elnök kitart a fal építése és a határbiztonság megteremtése mellett. 

Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányának egyik ígérete az amerikai-mexikói határon építendő fal volt. Érvelése szerint a fal felhúzásával megfékezhető lenne az illegális migránsok áradata és a kábítószer-kereskedelem. A demokraták azonban elutasítják a követelést, és ez vezetett az Egyesült Államok történetének leghosszabb, 35 napig tartó kormányzati leállásához. A demokraták ugyanis nem szavazták meg a kormányzat működéséhez szükséges költségvetésben kért összeget a falépítéshez. 

Hosszas egyeztetés után a törvényhozók adtak 1,28 milliárd dollárt a határbiztonság megerősítésére, de Trump bejelentette, rendkívüli állapotot hirdet annak érdekében, hogy a kongresszus megkerülésével teremtse elő a pénzügyi forrásokat a falépítéshez. A képviselőház már megszavazta azt a határozatot, amely a rendkívüli állapot visszavonására kötelezné az elnököt, a szenátus pedig a héten voksol erről. Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője a napokban jelezte: valószínűleg megvan a szükséges számú voks a határozat elfogadásához. Ezzel együtt is a törvényhozási kétharmad nem lesz meg és Donald Trump vétóval élhet a döntés ellen.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!