Vádat emeltek a tavalyi bolgár újságíró-gyilkosság gyanúsítottja ellen

2019. március 19. 16:32

Vádat emelt kedden az ügyészség a tavaly októberben megerőszakolt és meggyilkolt Viktorija Marinova ügyében elfogott gyanúsított ellen.

2019. március 19. 16:32

Vádat emelt kedden a ruszei ügyészség a tavaly októberben megerőszakolt és meggyilkolt bolgár újságíró, Viktorija Marinova ügyében elfogott gyanúsított ellen.

A bűntett elkövetésekor húszéves gyanúsítottat nemi erőszakkal és különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal vádolják – közölte Rumjana Arnaudova ügyészségi szóvivő. Tisztán bűnügyről van szó – hangsúlyozta Arnaudova.

A 30 éves Marinova szülővárosában, Ruszéban dolgozott a TVN helyi tévécsatornánál, korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott. Október 7-én találták meg holttestét a Duna partján. A gyilkossági ügynek nagy nemzetközi visszhangja volt a politikai indíttatású újságíró gyilkosságok miatt.

A német rendőrség pár nappal később Stade városában őrizetbe vett egy bolgár állampolgárságú gyanúsítottat, aki először Romániába szökött, majd Németországban próbált elrejtőzködni a rokonainál. Októberi sajtóértesülések szerint a Szeverin Kraszimirov nevű bolgár férfit Németország kiadta Bulgáriának európai elfogatóparancs alapján. A gyanúsított elismerte bűnösségét. A nyomozók akkor egy szexuális indítékból elkövetett spontán tettből indultak ki. Hírügynökségek szerint amennyiben elítélik, Kraszimirovra letöltendő életfogytiglani börtönbüntetés vár.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kegyes urunk Karolus
2019. március 19. 17:23
Kötelet érdemelne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!