Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egy utas szerint senki sem akart kiszállni Skócia fővárosában a Londonból induló járaton.
Edinburghban landolt tévedésből hétfőn a British Airways düsseldorfi járata, az utasszállító repülési tervét hibásan állították ki. Az utasok csak akkor észlelték, hogy rossz városba érkeztek, amikor a repülőgép leszállt és elhangzott az „Üdvözöljük Edinburghban” bejelentés – adta hírül a BBC News.
A gépet azonnal átirányították és már meg is érkezett a német nagyvárosba – közölte a brit légitársaság. A British Airways járatát egy lízing szerződés keretében a WDL Aviation német cég működteti. A BA közölte, dolgoznak a WDL-lel azon, hogy kiderítsék, miért terjesztettek be hibás repülési tervet. „Elnézést kértünk utasainktól azért, hogy útjukat ilyen közjáték zavarta meg, minden utassal egyenként is kapcsolatba fogunk lépni” – olvasható a BA közleményében.

A brit légitársaság szerint nem a pilóták tévesztettek, és mivel a London City repülőtérről indult járat repülési terve Edinburghba szólt, a skóciai város repülőterének légi irányítói engedélyezték a leszállást. Sophie Cooke, a gép egyik utasa, aki hetente utazik a német városba Londonból, elmondta, amikor a pilóták bejelentették, hogy Edinburghban fog a gép leszállni, az utasok azt hitték, tréfálnak. A nő még meg is kérdezte a személyzet egyik tagját, hogy vicceltek-e.
Leszállás után a pilóták arra kérték az utasokat, hogy emelje fel a kezét, aki Düsseldorfba akar utazni. Mindenki felemelte – tette hozzá. „A pilótának gőze sem volt arról, hogyan történhetett a dolog. Elmondta, soha korábban nem fordult vele elő ilyen, és a személyzet megpróbálja kideríteni, mit tehetnek” – mondta. A repülőgép végül két és fél órán át tartózkodott az edinburghi repülőtéren, mielőtt elindulhatott Düsseldorfba.
(MTI)