Az állam kormánya többször próbált hasonló rendelkezéseket hozni, ezek egyaránt érintették volna a muszlim nők kendőviselését és a zsidó férfiak által számára a kipa hordását. A jogalkotók szerint ezekre a társadalom szekuláris jellegének a megerősítése érdekében van szükség.
Québecben 2017-ben már betiltották az arcot teljesen elfedő kendő (burka, nikáb) viselését a közszolgálati szektorban, mind a dolgozók, mind pedig a szolgáltatások igénybe vevői számára, ám a törvény végrehajtását tavaly júniusban felfüggesztették.
A CAQ 2018 végén került hatalomra az államban, csaknem másfél évtized liberális irányítást követően. Elemzők szerint választási győzelmét a párt nagyrészt azoknak az ígéreteinek köszönhette, amelyek szerint szigorít a bevándorlási törvényeken, és jobban hangsúlyozza az állam világi jellegét. A CAQ emellett síkra szállt az állami kiadások mérséklése, a költségvetés egyensúlyban tartása mellett is.
(MTI)