Utrecht: magányos merénylőt keresnek

2019. március 18. 11:42

Három halottja és kilenc sebesültje van a hétfői utrecthi lövöldözésnek – közölte a hollandiai város polgármestere a NOS holland közszolgálati média tájékoztatása szerint.

2019. március 18. 11:42

Jan van Zanen polgármester szerint az a legvalószínűbb, hogy a szökésben lévő gyanúsított, egy 37 éves török születésű férfi terrorista indíttatásból követte el tettét. Valószínűnek nevezte azt is, hogy egyelten elkövető volt, de nem zárta ki, hogy lehetnek társai.  A politikus közölte, hogy a kilenc sérültből háromnak súlyos az állapota.

Egy elkövetőt keresnek

Közben a rendőrség körözést adott ki a Törökországban született 37 éves Gokmen Tanis ellen. Közzétették a fényképét is, és felszólították az embereket, hogy ne közelítsenek hozzá. Egyéb részleteket nem közöltek. Az Algemeen Dagblad című lap szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a fegyveres egy nőre célzott a villamosban, majd rálőtt két másik utasra, akik segíteni akartak az asszonynak.

Mark Rutte kormányfő válságtanácskozást hívott össze. Közölte, hogy mélyen megrázta az incidens, amely három nappal az 50 ember életét kioltó új-zélandi mészárlás után történt. „Egy terrorcselekmény támadás a civilizációnk, a toleráns és nyitott társadalmunk ellen. (.) Erre csak egyetlen válasz van, az, hogy a jogállam és a demokrácia erősebb, mint a fanatizmus és az erőszak” – mondta sajtótájékoztatóján Rütte. „Nem engedünk az intoleranciának” – tette hozzá.

MTI/AP Fotó

Utrechtben és általában Hollandiában nem gyakoriak a lövöldözések. Az Amszterdamtól 50 kilométerre délre és a német határtól 90 kilométerre fekvő város mintegy 353 ezer lakosával Hollandia negyedik legnagyobb városa. Száznegyvenkét-ezer utrechtinek bevándorlási háttere van, 49 ezren nyugati, 93 ezren pedig más országokból érkeztek.  A 2018. évi helyhatósági választásokon a Baloldali Zöldek (GroenLinks) győztek. Ugyanakkor most első ízben a jobboldali populista Geert Wilders Szabadságpártja (PVV) is bekerült a városi tanácsba.

Hivatalos adatok szerint a történelmi egyetemi város lakosainak 60 százaléka magasan iskolázott rendelkezik, 20 százaléka pedig az egészségügyben dolgozik. 

Terrortámadás? Családi viszály?

Családi okokból lőtt rá egy női hozzátartozójára a hollandiai Utrechtben a fegyveres férfi, aki később a nőnek segíteni  kívánókra is rálőtt – jelentette az Anadolu állami török hírügynökség a férfi rokonaira hivatkozva. Az Anadolu jelentését több hírügynökség is idézte.

A 37 éves  férfi, akit a holland rendőrség a török származású Gokmen Tanisként azonosított, három embert agyonlőtt hétfőn egy utrechti villamoson. A rendőrség korábban azt valószínűsítette, hogy feltehetően terrortámadás történt.   Az elkövető  elmenekült, egyelőre nem sikerült kézre keríteni.

Napközben a holland terrorelhárítási hivatal vezetője, Pieter-Jaap Aalbersberg sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy több helyszínen is lövöldözés volt hétfőn Utrechtben. Akkor azt közölte azt is, hogy egyelőre rengeteg a bizonytalanság, és a helyi hatóságok a tények megállapításán dolgoznak. A Hollandia középső részén fekvő, mintegy 350 ezres lélekszámú város egyetemét bezárták, és felszólították a lakosokat, hogy ne hagyják el házaikat. A németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány rendőrsége közölte, hogy megerősítették az ellenőrzést a német-holland határon, erősítést vezényeltek a főbb autópályákhoz, valamint a kisebb határátkelőkhöz és vasútvonalakhoz.

Korábban a holland rendőrség azt közölte, az utrechti lövöldözés akár terrortámadás is lehetett. A rendőrség utasította az iskolákat a városban, hogy tartsák zárva kapuikat. A kormány székhelyén, Hágában is megszigorították a biztonsági intézkedéseket. Mark Rutte holland miniszterelnök

Nincs magyar áldozat

Az eddigi információik szerint nincs magyar állampolgár az utrechti lövöldözés áldozatai és a sérültjei között - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-vel. Mint írták, a KKM a leghatározottabban elítéli a hollandiai támadást.

Felhívták a Hollandiában tartózkodók vagy oda igyekvők figyelmét, hogy az Utrechtben elkövetett fegyveres támadást követően Hollandiában megemelték a biztonsági készültséget; a nagyvárosokban, repülőtereken és pályaudvarokon fokozott rendőri jelenlétre és ellenőrzésekre lehet számítani. Utrecht tartomány terrorfenyegetettségét a holland hatóságok hétfő 18 óráig a legmagasabb (5-ös) szintre emelték, az ország többi részén a 4-es besorolás változatlan.

A KKM kéri a magyar állampolgárokat, hogy kövessék fokozott figyelemmel és maximálisan tartsák be a helyi hatóságok és rendvédelmi szervek utasításait.

(MTI)

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2019. március 18. 19:03
jogállam és a demokrácia erősebb De úgy tűnik a golyótól nem véd....
Akitlosz
2019. március 18. 18:06
Hollandiában is egy szemétláda a miniszterelnök. "toleráns, nyitott társadalmat" csinál, azaz szándékosan betelepíti ezeket a muzulmán terroristákat, azután még van pofája fasizmusról beszélni. Ráadásul Hollandiában a népsűrűség is hatalmas, lehetetlen már békében és biztonságban élni a betelepített emberektől.
Kegyes urunk Karolus
2019. március 18. 17:33
Ezek már csak ilyenek.
kaffogó hebrencs
2019. március 18. 17:29
Semmi extra, csak egy újabb terorrtámadás Merkleisztánban. Már az Fb profilokat sem cserélgetik ilyenkor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!