Driftelés, Kalasnyikovval való lövöldözés: így élnek Nagyvárad aranyifjai

2019. március 05. 09:59

Több megbotránkoztató felvétel is felkerült az internetre azzal kapcsolatban, hogy mit is művelnek a nagyváradi elit gyerekei éjszakánként – olvasható a Főtéren.

2019. március 05. 09:59

A romániai magyar portál szerint a felvételeken több sportautó, köztük egy Ferrari „dönget” a város egyik sétálóutcáján, ahol ez tilos. Majd az egyik pláza parkolójában driftversenyt rendeznek, és a közúti forgalomban részt vevők életét veszélyeztetik: a körgyűrűn haladnak gyorsan, a szabályosan haladó autók között.

Látható az egyik felvételen, ahogy egy üres csarnokban gépkarabéllyal lőnek. Ez már a rendőrségnek is sok volt, a portál információi szerint ugyanis hivatalból indítottak nyomozást fegyverrel és lőszerrel való visszaélés, valamint illegális autóverseny miatt.

Bár – jegyzi meg a portál cikke – láthatóan tanult az egyik főkolompos a tavalyi esetéből, amikor egy átadás előtt álló hídon hajtott keresztül. Lehet, hogy az akkor kapott két büntetőpont nem volt elég ahhoz, hogy jobban átgondolja, hogyan is közlekedjen?

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. március 06. 08:03
Tavaly Aradon egy 4 házból álló utcában állt egy luxus Hummer. egy Aston Martin, egy Ferrari és egy Maseratti szegény negyed....
ZolieM
2019. március 05. 13:37
Gondolom gyakorolnak a Kárpátokon túlra való menekülésre. Ha kifogy a benzin, maximum átállnak.
zakar zoltán béla
2019. március 05. 10:34
Itthon is van sok ilyen idióta, csak még nem tartanak ezen a szinten.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!