Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Április végén lesz az új per első tárgyalása.
A román legfelsőbb bíróság befogadta a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán rendkívüli jogorvoslati kérését. A kedden meghozott végzés kivonatát szerdán tette közzé honlapján a bíróság. A kézdivásárhelyi férfiak elleni ítélet megsemmisítésére irányuló per első tárgyalását április 23-ra tűzték ki. A végzés jogerős.
Beke Csilla, Beke István felesége a közösségi hálón azt közölte, hogy a legfelsőbb bíróság egyelőre csak az újratárgyalási kérelem befogadásáról döntött. Az elítélteknek azt a kérését nem bírálta el, hogy védekezhessenek szabadlábon az ügyük újratárgyalása során. Erről minden bizonnyal az áprilisi első tárgyaláson fog határozni a kijelölt bírói testület.

Ismeretes, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018 júliusában öt-ötéves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből, és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű pokolgépet akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén. A legfelsőbb bíróság általános meglepetést okozott határozatával, hiszen az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság korábban megsemmisítette a terrorizmus vádját, és csak annyi börtönbüntetést szabott ki a vádlottak ellen, amennyit vizsgálati fogságban töltöttek.
(MTI)