Trump beleegyezne, hogy ne fal, hanem acélkerítés épüljön az amerikai-mexikói határon

2019. január 09. 07:18

Donald Trump a nemzetnek intézett üzenetében kijelentette, hogy egy acélkerítés megépülésével is beérné, de továbbra is kitart a déli határok védelme mellett.

2019. január 09. 07:18

Donald Trump amerikai elnök beleegyezne abba, hogy az amerikai-mexikói határon ne fal, hanem acélkerítés épüljön – derült ki keddi, a Fehér Ház Ovális irodájából közvetített tévébeszédéből, amelyet a nagy amerikai televíziós csatornák helyi idő szerint este kilenc órakor sugároztak.A nemzethez intézett üzenete alig kilenc percig tartott, de a jóslatokkal ellentétben az elnök nem jelentette be, hogy szükségállapotot hirdetne.
  
A szív és a lélek válsága 

Trump leszögezte: növekvő humanitárius és biztonsági válság alakult ki a déli határokon, naponta ezrek próbálnak meg bejutni amerikai területre. „Nincs már helyünk, ahol elhelyezhetjük őket és nincsenek meg az eszközeink, hogy megfelelő módon visszaküldjük őket oda, ahonnan útnak indultak" – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Amerika örömmel ad otthont olyan bevándorlók millióinak, akik törvényes keretek között érkeznek, majd gazdagítják az amerikai nemzetet. 

„De minden amerikait károsan érint az ellenőrizetlen illegális bevándorlás" – szögezte le. Hozzátette: az illegális bevándorlás kimeríti az amerikai erőforrásokat és csökkenti az amerikai béreket, ami leginkább az Egyesült Államok afroamerikai és spanyolajkú közösségeit sújtja.    

Az elnök „a szív és a lélek válságáról" beszélt. Felidézte az Egyesült Államok határainál lévő migránsok erőszakos cselekedeteit és konkrét példát is említett egy illegális bevándorló által nemrégiben Kaliforniában elkövetett bűncselekményre. Úgy vélte, hogy az ellenőrizetlen határon beáramló kábítószer több amerikai halálát okozza majd az idén, mint a vietnami háború. Adatokat idézett: az elmúlt két évben a határvédelmi szervek 266 ezer olyan illegális bevándorlót tartóztattak le, aki bűncselekményeket követett el.         

A falak nem is olyan rémisztőek? 

Emlékeztetett egyben arra, hogy már a választási kampányában is az amerikaiak biztonságának megóvását ígérte, és feltette a kérdést: vajon mi az oka annak, hogy tehetős amerikaiak falat emeltetnek a házuk köré. Az elnök nem nevezett néven senkit, de egyértelműen Barack Obama demokrata párti volt elnökre utalt: pár nappal korábban ugyanis már felhozta, hogy az Obama-házaspár a washingtoni villája körül magas falat emeltet. Trump emlékeztetett arra is, hogy Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője - aki most ellenzi a határfalat – más demokrata párti politikusokkal együtt régebben támogatta a falépítést, és csak azt követően változtatott véleményt, hogy őt elnökké választották.   

Az elnök kitartott amellett, hogy a déli határokat meg kell védeni, és ehhez változatlanul 5,6 milliárd dollárt kért a törvényhozóktól. Mindehhez forrást az Egyesült Államok új kereskedelmi megállapodásaiból lehetne előteremteni – tette hozzá. Megismételte: a részleges kormányzati leállás perceken belül megoldható lenne, és szerdára tárgyalásokra invitálta a demokrata párti vezetőket a Fehér Házba. Leszögezte viszont: a kormányzati munka újraindítása csak akkor lehetséges, ha az ehhez szükséges költségvetésben szerepel a falra, illetve az acélkerítésre kért összeg is. 

A demokrata párti törvényhozók nevében Nancy Pelosi, a törvényhozás házelnöke és Chuck Schumer szenátusi frakcióvezető szintén nagyon rövid beszédben válaszolt az elnöknek. Schumer szenátor azt hangoztatta, hogy a demokraták "nem indulatból politizálnak" és elveikkel nem fér össze egy határon építendő fal gondolata. „Az elnök a félelemkeltésre és nem a tényekre, a megosztottságra és nem az egységre épít" – fogalmazott a szenátor. Kiemelte: a kormányzati munkát újra kell indítani és majd utána vitázhatnak a déli határok biztonságáról.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andre1bp
2019. január 09. 10:20
Az illegális bevándorlók többsége legálisan megy az országba, turista vízummal,, csak aztán elfelejtenek hazamenni, a többi pedig a föld alatt, vagy kamionokban elbújva.
Kup Lung
2019. január 09. 09:43
Nem rossz megoldás. Egy csomó járulékos hasznot látok előre ---- Pl. állandó munkát ad a festegetése mindkét oldalon a latinóknak . Családok generációi fognak kerítésfestésből és festékbolt nyitásból megélni a környéken . A túloldalon reked családtagokkal pedig megvitathatják az aktuális rokoni problémáikat . ---- Ez a Trump nagyon család és munkabarát fickó ! Csak ki kell várni az intézkedései hatásait .
zakar zoltán béla
2019. január 09. 09:24
Az is jó, csak sűrű szövésű legyen, hogy ne lehessen átlátni rajta, és 15 magas!!!
orion
2019. január 09. 09:13
Az acél lobbi erősebb, mint a kőműves lobbi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!