Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Olyanokat engedtek ki belgiumi börtönökből, akiket már nyolc éve tartottak fogva a nyugat-európai országban, ugyanis a belga hatóságok szerint az Iszlám Állam játszottak össze – értesült egy belga napilap. Közben hat embert tartóztattak le merénylet előkészítésének vádjával a belga hatóságok.
Belgiumban a közelmúltban szabadlábra helyeztek 182 embert, akiket terrorizmussal összefüggő bűncselekményekért vagy szélsőséges tanok terjesztése miatt tartottak fogva – közölte a La Libre Belgique című belga napilap pénteken. A cikk szerint a büntetésük leteltével szabadon bocsátottak között vannak terrorista támadás előkészítésével vádolt, szélsőséges és a társadalom széles rétegei elleni gyűlöletkeltő tanokat hirdető hitszónokok és számos radikalizálódott ember is. Legtöbbjük az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel hozható összefüggésbe, akik a szíriai konfliktus 2011-es kirobbanása óta voltak őrizetben.
A szabadon bocsátottak között 74-en szerepelnek a terroristákat vagy terrorizmussal szorosan kapcsolatba hozható embereket rögzítő belga adatbázisban, akinek megfigyelését a hírszerző szolgálatoknak előtérbe kell helyezniük – közölték. Koen Geens igazságügyi miniszter leszögezte, a rendőrség és az igazságügyi szervek feladata, hogy folyamatosan figyeljék, az elengedettek betartják-e szabadon bocsátásuk feltételeit. Jelenleg terrorizmus miatt még 230 elítélt ember van belga börtönökben – tették hozzá.

Rendőrségi forrásokra hivatkozva beszámolt arról is a napilap, hogy terrortámadás előkészítésének szándéka miatt őrizetbe vettek egy, a belga főváros Molenbeek nevű negyedében élő embert. Eric Van Duyse, a szövetségi ügyészség szóvivője szerint a régóta megfigyelés alatt tartott, majd vidéken előállított fiatalember esetében „az utóbbi időben a jelek arra utaltak, hogy cselekvésre szánja el magát”. Elővigyázatossági okokból tartóztatták le – mondta. Rajta kívül öt további embert is őrizetbe vettek azzal a gyanúval, hogy segítséget nyújtottak a gyanúsítottnak. Valószínűsíthető mindazonáltal, hogy a tervezett merénylet nem nagy tömegek elleni terrorcselekmény, hanem késes támadás lett volna – közölte a szóvivő.
(MTI)