A vörös khmerek bukásának 40. évfordulójára emlékeztek Kambodzsában

2019. január 07. 14:19

A radikális maoista vörös khmerek 1975 és 1979 között tartották rettegésben Kambodzsát, rémuralmuk alatt hozzávetőleg kétmillió embert gyilkoltak meg.

2019. január 07. 14:19

Több tízezren gyűltek össze hétfőn a kambodzsai főváros egyik stadionjában, hogy megünnepeljék a vörös khmerek bukásának negyvenedik évfordulóját.

„Azért gyűltünk ma egybe, hogy felelevenítsük a Pol Pot-rezsim rettenetes bűntetteinek kitörölhetetlen emlékét" – mondta ünnepi beszédében Hun Sen kambodzsai miniszterelnök. 

A radikális maoista vörös khmerek 1975 és 1979 között tartották rettegésben Kambodzsát, rémuralmuk alatt hozzávetőleg kétmillió embert gyilkoltak meg. A Pol Pot vezette rezsim 1979. január 7-én bukott meg egy vietnami offenzívának köszönhetően, amelyben annak idején - a korábban vörös khmerként Vietnamba menekült – Hun Sen is részt vett.

A csaknem 30 éve hatalmon levő kormányfő azóta úgy állítja be magát mint az egyetlen garancia arra, hogy az ország elkerüljön egy újabb polgárháborút. Az egykori vörös khmerekhez hasonlítja az ellenzéket, amelynek fő erejét, a Kambodzsai Nemzeti Megmentés Pártot (CNRP) be is tiltották és őrizetbe vették a vezetőjét.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2019. január 08. 11:06
Nekem is az ugrott be, mint itt többeknek: ez a hulladék Párizsban tanult.
Peter8811
2019. január 07. 21:36
Kambodzsában ő volt a Soros, Nyitott társadalom.
Peter8811
2019. január 07. 21:33
Szakálla lenne csupa Tordai Bence.
Szerintem
2019. január 07. 17:16
Nocsak, a mi ballibsieink eszmetársai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!