Melegellenes posztokat írt, most lemond az Oscar-gála vezetéséről Kevin Hart

2018. december 07. 10:23

Bocsánatot kér az LMBTQ-közösségtől.

2018. december 07. 10:23

Kevin Hart amerikai színész pénteken bejelentette, hogy mégsem ő vezeti majd a 91. Oscar-díjkiosztó gálát, miután a közösségi médián sokan támadták korábbi homofób Twitter-üzenetei miatt.

Őszintén bocsánatot kérek az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) közösségtől a múltbeli érzéketlen szavaimért” – fogalmazott visszalépését bejelentve. Azt írta, nem akarja, hogy személye elterelje a figyelmet azokról a kiváló tehetségekről, akiket az az Oscar-gálán ünnepelnek majd.

Hozzáfűzte: az a célja, hogy összehozza az embereket, nem pedig éket verni közéjük. A színész egyúttal a filmakadémiát is „szeretettel és elismeréssel” üdvözölte.

Hart 2009 és 2011 között írt több olyan bejegyzést a közösségi médiában, amelyek homofób tartalmúak voltak. Ezeket a posztokat azonban azóta törölte és többször elnézést is kért már miattuk.

Az Oscar-gálát szervező amerikai filmakadémia csütörtökön felkérte Hartot, hogy ismét kérjen bocsánatot. A színész ezt először Instagramján elutasította, mondván ezt a kérdést már lezárta, de a később megfogalmazott Twitter-üzenetben mégis újból elnézést kért.

 Az Oscar-díjkiosztó ceremóniát 2019. február 24-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban.

(MTI)

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vermacska
2018. december 09. 09:54
Nekem már fóbiám van a fóbiázó lökött libsiktől. Ezt hogy hívják?
Akitlosz
2018. december 07. 22:05
Amerikában a buzeránsok verik a négereket.
békalepcse
2018. december 07. 21:56
Afrika? Szerintem elérhető a közelsége, ott tegyen rendet! Van mit!!!!!!!!!!!
gabor7th
2018. december 07. 13:44
Megint bocsánatot kért azért amit évekkel ezelőtt tett, de a baloldal nem bocsát meg soha...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!