A román igazságügyi miniszter a legfőbb ügyész leváltását kéri az államfőtől

2018. december 27. 12:48

Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint Augustin Lazar román legfőbb ügyész a közvélemény elől eltitkolt lépéssel egy „párhuzamos igazságszolgáltatás” előtt nyitott utat.

2018. december 27. 12:48

Klaus Iohannis román államfő elé terjeszti Augustin Lazar román legfőbb ügyész leváltására irányuló kérését csütörtökön Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

Ezt csütörtöki sajtóértekezletén jelentette be a tárcavezető, aki felidézte, hogy csaknem két hónapja kezdeményezte a vádhatóság vezetőjének elmozdítását, de a hivatalos kérés azóta sem jutott el Iohannishoz, mert Lazar a leváltása indoklását megkérdőjelező bírósági panasszal „húzza az időt”. Úgy vélekedett: a bírósági hercehurcának, amely még legalább másfél hónapig tart, semmi köze sincs azokhoz az „érdemi” érvekhez, amelyek alapján a leváltását kezdeményezte.

A tárcavezető októberben húszpontos „bűnlajstromot” olvasott Lazar fejére, miként tette azt korábban Laura Codruta Kövesi volt korrupcióellenes (DNA) főügyész esetében is, akinek a leváltását az alkotmánybíróság támogatását megszerezve sikerült elérnie Klaus Iohannis államfőnél. 

A miniszter egyebek mellett kifogásolta, hogy Lazar titkos együttműködési megállapodást kötött a hírszerző szolgálattal: a tárcavezető szerint a legfőbb ügyész ezzel a „törvénytelen”, a közvélemény elől eltitkolt lépéssel egy „párhuzamos igazságszolgáltatás” előtt nyitott utat.

A bírák és ügyészek szakmai szervezeteként működő legfelsőbb bírói tanács (CSM) ügyészi részlege novemberben úgy döntött: nem támogatja Augustin Lazar felmentését, de a miniszter a CSM véleményezését is felesleges időpocsékolásnak nevezte, mondván, hogy a testület állásfoglalása csak konzultatív jellegű.

Romániában az ügyészségi vezetőket az államfő nevezi ki és váltja le az igazságügyi miniszter javaslata alapján. Miután azonban az alkotmánybíróság a DNA-főügyész leváltása ügyében a jobboldali államfővel folytatott jogvitában a bukaresti szociálliberális kormánynak adott igazat, a román média szerint Iohannis aligha tagadhatja meg Lazar felmentését. 

Az elnök viszont jelezte: semmiképpen nem fogja elkapkodni a legfőbb ügyész menesztését, és megvárja a Lazar által indított bírósági panasz kimenetelét.

A DNA főügyészének leváltása és a legfőbb ügyész elmozdítására tett kísérlet annak a „hadviselésnek” a része, amellyel a szociálliberális kormánytöbbség korlátozni próbálja a – szerintük titkosszolgálati befolyás alá került és a korrupcióellenes harc ürügyén politikai tisztogatást végző – vádhatóság mozgásterét.

Klaus Iohannis államfő, a jobboldali ellenzék és az európai intézmények élesen bírálják a kormány törekvését, amely szerintük a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyezteti.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2018. december 27. 15:13
Ezt a DNA nevű arcukra telepített szopóálarcot nagyon le akarják szedni, de az valahogy még maradni kegyeskedik. Na ezért akarja hadházgyi annyira ezt, gondolom már lelki szemivel látja magát a főügyés székében és lelki szájával mosolyog hozzá. A rögös valóság meg az, hogy csüngő hasával tekereg a földön, meg alig bírja magát fizikailag felhúzni a lépcsőkorláton, csak lelkileg.
szala44
2018. december 27. 14:31
---Ittt találsz meztelen lányok a városodban : My.Su/Girls
Lotti
2018. december 27. 13:15
Vigyázat ! A példa ragadós lehet. Szerintem itthon Polt elmozdítását fogja kezdeményezni Orbán is Ádernál.
fogd a pénzt és kuss
2018. december 27. 13:11
totál átláthatatlan állami működés, döntésképtelenség, zűrzavar... jöhetnek a spekulánsok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!