Noha e két elítélten kívül nincs már életben senki a legmagasabb rangú néhai vörös khmer vezetők közül, elképzelhető, hogy semmilyen per nem lesz már ezen a rendkívüli törvényszéken politikai okokból, pedig vannak még középszintű vezetők, akik ellen lehetne eljárást indítani - jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség. Ugyanis az ország autokrata miniszterelnöke, Hun Sen nemrég kijelentette, hogy nem enged több pert indítani, mert szerinte ezek megingatják a társadalmi békét.
Hun Sen maga is vörös khmer parancsnok volt, de dezertált Vietnamba, és a Pol Potot elsöprő Vietnam utána őt tette meg kormányfőnek.
Egyes megfigyelők szerint csalódást keltő, ha nem vonnak felelősségre minden bűnöst, mások úgy vélik, a törvényszék már így is sokat tett a kambodzsai megbékélésért. Alexander Hinton, a Rutgers Egyetem antropológiaprofesszora szerint a nemzetközi törvényszékek létrehozása – noha politikai akarat eredményei, és teljesítményük elmarad a várakozásoktól – még mindig jobb megoldás, mint hogy a bűnösök büntetlenül maradjanak.
(MTI)