Lajcák, aki szeptemberig egy éven át az ENSZ Közgyűlésének elnöki posztját is betöltötte, a múlt héten gyakorlatilag védelmébe vette a migrációs egyezményt, amikor kijelentette: az egy olyan politikai dokumentum, amely semmit sem kényszerít a tagállamokra, s a migrációs politikáról szóló döntéseket az egyes államok hatáskörében hagyja. Lajcák szerint az egyezményben nem szerepel, hogy a migráció emberi jog lenne, sem pedig az, hogy nem kell különbséget tenni a legális és az illegális migráció között. A legnagyobb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer) által külügyminiszternek jelölt Lajcák kijelentését és az ENSZ migrációs egyezményét a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is bírálta, hangsúlyozva, hogy a kormány azzal kapcsolatos hivatalos álláspontját a koalíciós tanács ülésén kellene megtárgyalni. A karrierdiplomata Lajcákot – aki korábban tagadta, hogy indulni készülne a jövő évi szlovákiai államfőválasztáson - a szlovák sajtó újabban ismét az egyik lehetséges elnökjelöltként emlegeti.
Peter Pellegrini az ellenzéki párt felszólítására a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek adott reakciójában hangsúlyozta: Szlovákia semmit sem változtat a migrációval kapcsolatos álláspontján, s az ő vezetése alatt álló pozsonyi kormány semmi olyat nem tesz, ami gyengítené az ország függetlenségét. „A kormány továbbra is elutasítja a kvótákat és a migránsok kötelező elosztását” – jelentette ki Pellegrini, aki ugyanakkor élesen elutasította, hogy a közelgő helyhatósági választások előtt bárki is ok nélkül a migráció témájával ijesztgesse a lakosságot. A szlovák kormányfő – a TASR által idézett reakciójában – az ENSZ migrációs egyezményéről nem tett konkrét említést.
Az ENSZ migrációs egyezményéről a világszervezet 193 országa 2016 szeptemberében egyezett meg. Annak deklarált célja a bevándorlás biztonságossá és legálissá tétele. Olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a bevándorlók védelme, integrálásásuk új országuk társadalmába, illetve a saját országukba való visszajuttatásuk.