Nem derült ki, hogyan jutott Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok a méreghez

2018. november 02. 17:18

A holland államügyészség állítása szerint nem kizárható, hogy Praljak régóta birtokolta a mérget, amelyet szárazanyagként is tárolhatott, és amelyből kis mennyiség is elég volt az öngyilkossághoz.

2018. november 02. 17:18

A nyomozás nem derítette ki, hogyan és mikor jutott Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok ciánkálihoz, amellyel öngyilkosságot követett el még tavaly novemberben, a tárgyalóteremben, miután a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) jogerősen háborús bűnökért elítélte - közölte pénteken a holland államügyészség tájékoztatása alapján a horvát sajtó.

Az ügyészség közleménye szerint a nyomozás során nem derült fény bűncselekményre. Az NT korábban belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, majd azt kérte a holland hatóságoktól, folytassanak ők is nyomozást. A holland hatóságok megállapították, hogy Hollandiában nem számít bűncselekménynek ciánkáli birtoklása. A börtönben és a tárgyalóteremben felvett képfelvételek nem mutattak semmi gyanúsat, sem azt, hogy Praljak fiolát vitt be a tárgyalóterembe, sem azt, hogy valaki időközben odaadta neki. 

A holland államügyészség által kihallgatott tanúk elmondása szerint Praljak egy ideje már tervezete az öngyilkosságot. Néhány dolgot már összecsomagolt, hogy Horvátországba küldje, és több embertől el is búcsúzott, a tanúk akkor ezt a fellebbezési időszakkal kötötték össze. A búcsúlevelében családjának azt írta: rég eldöntötte, hogy öngyilkos lesz, amennyiben elmarasztaló ítélet születik ügyében. 

A holland államügyészség állítása szerint nem kizárható, hogy Praljak régóta birtokolta a mérget, amelyet szárazanyagként is tárolhatott, és amelyből kis mennyiség is elég volt az öngyilkossághoz. „Ebben az összefüggésben nem csoda, hogy az anyag szállítása vagy tárolása észrevétlen maradt” –vonta le a következtetést az államügyészség. 

A hágai Nemzetközi Törvényszék még tavaly decemberben közölte, hogy független szakértők vizsgálata szerint az eljárása alatt a testület részéről nem történt mulasztás, ezért nincs szükség működési szabályzat módosítására. Az NT hat, háborús bűncselekményekkel vádolt volt boszniai horvát vezető ügyében hozott jogerős elmarasztaló ítéletet tavaly novemberben. Súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki rájuk a délszláv háború idején muszlimok ellen elkövetett etnikai tisztogatások miatt. Slobodan Praljakot 20 év szabadságvesztésre ítélték, aki ezt követően azt kiáltotta, hogy „nem vagyok háborús bűnös, elutasítom a vádakat”, majd mérget ivott, és még a tárgyalóteremben meghalt. 

Nika Pinter, Praljak ügyvédje az öngyilkosság utána a sajtónak úgy nyilatkozott: védence azért vetett véget életének, mert nem tudott együtt élni azzal, hogy háborús bűnösnek kiáltották ki. A Nemzetközi Törvényszék decemberben fejezte be munkáját, megbízatásának lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
triumphator
2018. november 02. 22:06
Srebrenica után egyszerűen undorító, hogy Hollandiában tárgyalják az ilyen ügyeket.
Himalája
2018. november 02. 21:17
Húsz évre ítélték. Ami öngyilkosságában furcsa, hogy nagy esélye lett volna, hogy a későbbiekben büntetését számottevően lerovidítsék.
a hun
2018. november 02. 21:05
Hollandia-ahol legális az eutanázia-ne ajvékoljon, ha egy háborús bűnösnek kikiáltott öngyilkos lesz. Inkább azzal számoljon el, Sarkozy, Bush, Obama, Netanyahu, és még sokan mások miért ússzák meg a felelősségre vonást?!
zakar zoltán béla
2018. november 02. 20:49
Verhofi...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!