A Kercsi-szorosnál történt orosz agresszió miatt riadókészültségbe helyezték közben az ukrán haditengerészet teljes állományát, minden hadihajót kivezényelnek a tengerre. Az incidens azzal kezdődött, hogy vasárnap egy orosz határőrhajó szándékosan nekiment három, terv szerint haladó ukrán hadihajó egyikének. Az ukrán hadihajók az odesszai kikötőből indultak el és a Kercsi-szoroson át az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolba tartottak. Útjukat a nemzetközi normák szerint előre bejelentették.
Ez első incidens után néhány órával az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrsége a Kercsi-szorosból kifelé haladó hajókra már tüzet nyitott, aminek következtében az eddigi adatok alapján hat ukrán tengerész megsebesült, közülük kettő súlyosan. Ezt követően mindhárom hajót orosz különleges egységek szállták meg. Kijev az incidenst a nemzetközi jog megsértésének és katonai agressziónak minősítette, Moszkva viszont azt állítja, hogy az ukrán fél provokálta ki az egészet.
Mint nyitóképünkön látható, többen papírhajókat és gumiabroncsokat helyeztek el Oroszország kijevi nagykövetsége előtt, hogy így tiltakozzanak a Kercsi-szorosnál történt orosz agresszió ellen 2018. november 25-én.