Feloldották Németországban Oszama bin Laden egy állítólagos egykori testőrének kitoloncolási tilalmát

2018. november 21. 17:30

A jogerős döntés alapján a közveszélyes iszlamistaként számon tartott tunéziai férfit nem kell visszaszállítani a hazájából Németországba.

2018. november 21. 17:30

Feloldotta a németországi Gelsenkirchen közigazgatási bírósága szerdán az al-Kaida iszlamista terorrszervezet néhai vezetője, Oszama bin Laden egyik állítólagos testőrének kitoloncolási tilalmát. A jogerős döntés alapján a közveszélyes iszlamistaként számon tartott tunéziai férfit nem kell visszaszállítani a hazájából Németországba. A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján Sami A. néven azonosított menedékkérőnek a német nyilvánosságban nagy figyelemmel követett ügye így lezárulhat.

Sami A.-t júliusban toloncolták Tunéziába. Hazaszállítása előtt egy nappal a gelsenkircheni közigazgatási bíróság úgy határozott, hogy nem szabad visszaküldeni az észak-afrikai arab országba, mert nincs rá garancia, hogy nem fogják megkínozni. Azonban a határozatot csak akkor kézbesítették, amikor Sami A. már a Tunéziába tartó repülőgépen volt. 

A bíróság az első döntését felülbíráló szerdai határozatát azzal indokolta, hogy a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság (BAMF) bemutatta Tunézia berlini nagykövetségének október 29-én kelt úgynevezett szóbeli jegyzékét, amelynek alapján már nem tűnik „jelentősen valószínűnek", hogy kínzás vagy embertelen, megalázó bánásmód fenyegetheti Sami A.-t a hazájában.

Sami A. 2005 óta élt családjával együtt Németországban. Menedékjogi kérelmét 2007-ben elutasították, hazatoloncolását azonban kétszer is – 2009-ben és 2016-ban– megtiltotta az illetékes bíróság arra hivatkozva, hogy az elutasított menedékkérőt Tunéziában kínzás és halálbüntetés fenyegetné. 

A német hatóságok terrorszervezetben eltöltött múltja miatt potenciális fenyegetésként tartották számon, rendszeresen jelentkeznie kellett a rendőrségen. Tagadja, hogy a radikális iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata, a szalafizmus követője volna, és tagadja azt is, hogy járt volna Afganisztánban és az al-Kaida tagja lett volna. Ügye már többször előkerült a német sajtóban. Egy 2016-os interjúban képtelenségnek nevezte, hogy Oszama bin Laden testőrségéhez tartozott volna. „Hogyan lehettem volna, 1 méter 65 centisen?" – mondta.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2018. november 22. 06:44
"Parancsra tette."
Akitlosz
2018. november 21. 20:30
"Oszama bin Laden testőrségéhez tartozott volna. „Hogyan lehettem volna, 1 méter 65 centisen?" – mondta." Éppen azért, így nem vették észre! Ha Oszama csak nála magasabbakat vett volna fel a testőrségébe, akkor talán egy testőre sem lett volna. Az amerikaiak azt nézték, hogy ki a legmagasabb a megfigyeltek között, mert valószínűleg ő lesz Oszama. Mivel nem volt a környezetében nála magasabb.
pollip
2018. november 21. 20:10
Bankszámla volt?
Zsolt75
2018. november 21. 19:26
Nem érdekes. Majd visszajön, mint Sami B.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!