Erdogan: A Hasogdzsi-gyilkosságra a parancs a szaúdi kormányzat legmagasabb köreiből érkezett

2018. november 03. 15:16

Véleménycikket írt Erdogan a Washington Postban.

2018. november 03. 15:16

Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolására a parancs a szaúdi kormányzat legmagasabb köreiből érkezett – írta Recep Tayyip Erdogan török államfő a The Washington Post című lap internetes oldalán pénteken megjelent véleménycikkében. 

A Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös fényképével illusztrált cikkében a török államfő ugyanakkor felmentette az uralkodót, Szalmán bin Abdel-Azíz királyt a felelősség alól. „Egyetlen másodpercig sem hiszem, hogy Szalmán király, a szent mecsetek őre rendelte el a Hasogdzsi elleni gyilkosságot” – szögezte le a török államfő. Fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy Törökország és Szaúd-Arábia kapcsolatai barátiak.   

Összefoglalva mindazt, amit a Hasogdzsi-ügyről eddig tudni lehet, Recep Tayyip Erdogan kiemelte: Törökország mindent elkövetett, hogy az ügy valamennyi vonatkozására fény derüljön. „A mi erőfeszítéseink eredményeként tudta meg a világ, hogy Hasogdzsit egy halálosztag hidegvérrel kivégezte, és az is megállapítást nyert, hogy a gyilkosságot előre megfontolt szándékkal követték el” – írta az államfő.     

Hangsúlyozta: az események megértéséhez „más, nem kevésbé fontos kérdések” megválaszolására is szükség van. „Hol van Hasogdzsi holtteste? Ki volt az a helyi segítő, akiről szaúdi tisztségviselők azt állítják, hogy neki adták át Hasogdzsi földi maradványait? Ki adott parancsot e kedves lélek meggyilkolására?” – sorolta a megválaszolandó kérdéseket Erdogan. Hozzátette: sajnos, a szaúdi hatóságok visszautasították a válaszokat. Az elnök megjegyezte: tudnivaló, hogy a gyilkosság elkövetői a Szaúd-Arábiában letartóztatott 18 gyanúsított között vannak, mint ahogyan az is tudnivaló, hogy parancsra cselekedtek.

Erdogan mindazonáltal nem nevezte meg, hogy konkrétan kire gyanakszik. Fontosnak tartotta viszont megjegyezni, hogy bár a gyilkosság szerinte nem tükrözi Szaúd-Arábia hivatalos politikáját, de a Rijádhoz fűződő baráti viszony nem jelenti azt, hogy Ankara szemet hunyna az előre megfontolt gyilkosság felett. Elképesztőnek és elszomorítónak minősítette, hogy egyes szaúdi tisztségviselők megpróbálják takargatni az igazságot.       

„A Hasogdzsi-gyilkosság egyértelmű és égbekiáltó megsértése volt a konzuli kapcsolatokról szóló Bécsi Konvenciónak. Az elkövetők megbüntetésének elmulasztása veszélyes precedens lenne” – hangoztatta véleménycikkében Recep Tayyip Erdogan török államfő.

A szaúdi monarchiát élesen bíráló 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg, azután, hogy bement országa isztambuli konzulátusára, hogy a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pierre
2018. november 03. 20:06
Erdogant rendkivul felhaborithatja egy politikai gyilkossag. Hany szazat-ezret rendelt el, nem tudjuk.
Csomorkany
2018. november 03. 16:47
Egy konzulátuson arra még csak számít az ember, ha a rendszer ellensége, hogy 80 papírt kell aláírnia, 10-szer vissza kell mennie, és úgy sem tudja elintézni az ügyét, de hogy agyonverik? Ezek a szaudiak tényleg nem egy civilizált ország.
drkovax
2018. november 03. 15:35
Erdogan most megpróbálja kiiktatni legalább a szaudi trónörököst (de ha lehet magát Szaud-Arábiát) a Libanon-Szíria-Irak régió politikai és katonai életéből. Nem rossz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!