Svájci jogot az idegen bírák helyett?

A napjainkban a már láthatóan egyre több kudarcot átélő és válságba sodródó európai egységesülés terve ezúttal egy egészen meglepő helyről szenvedhet további csapást. Most úgy tűnik, Svájc emeli fel szavát az uniformizált értékek mentén megvalósítani kívánt európai egyesülés ellen azzal, hogy a nemzetközi jog és az alkotmány viszonyának tisztázását kísérli meg.

A konzervatív néppárt (Union Démocratique du Centre) által már jó pár évvel ezelőtt kidolgozott javaslat alapján ugyanis a svájciak most november végén fognak dönteni az „önrendelkezés érdekében” szervezett, történelmi jelentőségű népi kezdeményezésről (l’initiative pour l'autodétermination), amely paradigmaváltást jelenthet a nemzetközi jog és a nemzeti alkotmányok viszonyrendszerének hagyományos felfogásában. Eredményessége esetén a népi kezdeményezés úgy módosíthatja a svájci szövetségi alkotmányt, hogy a nemzeti alkotmány elsőbbséget élvezhessen a vele ellentétben kerülő nemzetközi szerződéssel, vagyis a nemzetközi joggal. Az új szabályok szerint a bíróságok és hatóságok sem alkalmazhatnának olyan nemzetközi szerződést, amely ellentétben áll a svájci alkotmánnyal. Ilyen esetekben a nemzetközi szerződést csak az alkotmány rendelkezéseinek megfelelően lehet értelmezni. Ez alól kizárólag a nemzetközi jog úgynevezett imperatív szabályainak igen szűk köre, így például a kínzás vagy a rabszolgaság tilalma, illetve az jelenthet kivételt, ha a nemzetközi jogi kötelezettség elsőbbségét népszavazás során megerősítik. A népi kezdeményezés Svájc jelenleg hatályban lévő nemzetközi szerződéseire is kiterjed, így sikeressége nemcsak Svájc nemzetközi kapcsolatait rajzolhatja át jócskán, hanem nyilvánvaló hatással lesz a többi partnerország által e kérdést illetően képviselt álláspontra, végső soron pedig a nemzetközi közösség egy nem elhanyagolható részének felfogására is. De mi is áll mindennek hátterében, mi indíthatja minderre az Európa szívében fekvő, egyik legnagyobb biztonságot és életszínvonalat nyújtó országot?

A népi kezdeményezés sokat sejtető politikai jelmondata valahogy úgy hangzik, hogy „svájci jogot a külföldi bírák helyett” (le droit suisse au lieu de juges étrangers). A javaslat ennek megfelelően támadás az Emberi Jogok Európai Egyezményét (EJEE) értelmező úgynevezett strasbourgi bíróság, azaz az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) utóbbi évtizedekben tetten érhető felfogásával és terjeszkedő joggyakorlatával szemben. A már több évvel ezelőtt megindult törekvés egyik fő motivációját – és egyben tétjét – az alkotmány, illetve ezzel együtt a demokratikus döntéshozatal szupremáciájának kimondása jelenti az EJEB egyre terjeszkedő gyakorlatával és az értékek uniformizálására irányuló törekvéseivel szemben. A kezdeményezők álláspontja szerint mindaddig, amíg a svájci hatóságoknak automatikus elsőbbséget kell biztosítaniuk a folyamatosan terjeszkedő nemzetközi bírói gyakorlat javára, addig – az egészen egyedülálló svájci identitásnak is tekintethő – demokratikus akaratképzés hangja egyre jobban elvész. Mindez pedig a kezdeményezők olvasata szerint különösen tetten érhető a demokratikus kontrolltól függetlenedett strasbourgi bíróság döntéseiben, amelyek alapvető, svájci identitást meghatározó társadalmi intézményeket gyengítenek meg.

A svájci népi kezdeményezés pontosan illeszkedik a világpolitikában többek között a Brexittel, Donald Trump elnökségének törekvéseivel, valamint a V4-ek Európa-politikájával fémjelzett, és a 2008-as gazdasági válság óta már jól kitapintható változási irányba. Ez az új törekvés az elmúlt három évtized során egyre inkább nemzetek felettivé váló – és ezzel a demokratikus ellenőrzés alól folyamatosan kibújó – nemzetközi jog helyett az államok által alakított, államközi jellegű, és ezzel a demokratikus akaratképzést hívebben tükröző nemzetközi jogi felfogást támogat. Sikerességétől függetlenül a népi kezdeményezés már önmaga egy új korszakot jelképez a nemzeti alkotmányok nemzetközi jogban, nemzetközi kapcsolatrendszerben és Európa egységesülésében elfoglalt szerepéről és helyéről zajló vitákban.

A szerző Sándor Lénárd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központjának kutatója.