Megerőszakoltak és megöltek egy oknyomozó újságírót Bulgáriában

2018. október 08. 08:51

Nemi erőszak és brutális gyilkosság áldozata lett Viktorija Marinova bolgár oknyomozó újságíró.

2018. október 08. 08:51

Nemi erőszak és brutális gyilkosság áldozata lett Viktorija Marinova bolgár oknyomozó újságíró – jelentette vasárnap a Terminal 3 című bolgár hírportál és az OCCRP újságíró szervezet.

A Terminal 3 jelentése szerint Marinovát a román határon, a Duna partján fekvő Ruszében gyilkolták meg, és halála előtt meg is kínozhatták.

Egyelőre nem tudni, hogy Marinova meggyilkolása összefüggésben áll-e a munkájával. A televíziós riporter korrupciós ügyek után kutatott. Legutóbb a GP-gate nevű ügy feltárásán dolgozott, melyben több újságíró annak járt utána, hogy építési vállalkozások és tanácsadó cégek hogyan rövidítették meg az adófizetőket több millió levával európai uniós támogatásokból. Az ügy onnan kapta nevét, hogy az esetenként a projektek 30-40 százalékát kitevő „korrupciós felárak" szálai a GP nevű vállalatcsoportnál futottak össze.

Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadságért felelős képviselője a Twitteren megdöbbenésének adott hangot a „szörnyű gyilkosság" miatt. „Sürgősen teljes körű és alapos vizsgálatra van szükség. A felelősöket el kell számoltatni" – húzta alá a francia politikus.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsusztina
2018. október 08. 22:52
Egy profi újságíró véletlenül beleszalad egy ilyen történetbe ... nem hiszem.
terra
2018. október 08. 18:23
Egyre gyanúsabb, hogy ez a gyilkosság provokáció vagy arra akarják felhasználni. A PS írja: "Nemzetközi felügyelet alatt kell folytatni a nyomozást az ügyben – írta Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa Facebook-oldalán hétfőn. Mijatovic szerint erre azért van szükség, mert a riporter halála előtt uniós alapokból származó pénzösszegek feltételezett elsikkasztásával foglalkozott. A biztos egyúttal felszólította a bolgár hatóságokat, hogy azonnali hatállyal és teljeskörűen vizsgálják ki a bűncselekményt." Mi az, hogy nemzetközi felügyelet alatt?! Honnan ilyen jól informált az EU emberi jogi biztosa, amikor a bolgár rendőrség jóformán meg sem kezdte a nyomozást?
hf1863
2018. október 08. 14:43
A facebook profilja alapján volt egy kislánya... :(
kopott
2018. október 08. 14:31
inkább a ckm, ökm, fhm ben találkoztam volna vele
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!