Erdoğan: Előre eltervelt bűncselekmény történt

2018. október 23. 12:29

A török államfő szerint Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolását előre eltervelték.

2018. október 23. 12:29

Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolását előre eltervelték – jelentette ki kedden Ankarában Recep Tayyip Erdoğan török államfő.

Az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) parlamenti frakcióülésén a török államfő közölte: bízik benne, hogy Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó együttműködik vele a nyomozásban. Kijelentette, hogy egyelőre nem tudni, hol van az újságíró holtteste. Közölte, hogy a vizsgálat során tekintetbe veszik a diplomáciai mentelmi jog szempontjait is. Hangsúlyozta, hogy az elkövetőket Törökország területén kell felelősségre vonni.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. A szaúdi magyarázat szerint az újságíró dulakodás közben életét vesztette, török sajtóbeszámolók szerint viszont brutális módszerekkel meggyilkolták.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2018. október 23. 16:16
Hát az nem úgy néz ki, hogy ezt előre eltervezték. Akkor biztos, hogy nem így csinálták volna. Ez így alakult.
luzitanxaver
2018. október 23. 13:34
Van abban valami bizarr, amikor a szaúdiak jemeni áldásos ténykedését szemét lesütve és fejét elfordítva támogatja hallgatólagosan a művelt és fejlett világ, ugyanakkor a világ egyik legnagyobb fegyverkereskedő-családja "újságíró" sarjának emberileg kétségkívül szomorú sorsa miatt mindenki látványosan műfelháborodik és eljátssza a nagy morális harcost. A pórul járt jóember nagybátyjáról errefelé lehet olvasgatni: https://en.wikipedia.org/wiki/Adnan_Khashoggi Mondjuk úgy, hogy nem az átlagemberek ligájában játszott se ő, se az unokaöccse.
Jameson
2018. október 23. 13:28
Le vagy szarva diktátor!
Gombóc XVI. Artúr
2018. október 23. 13:23
Teljesen nyilvánvaló, hiszen az a 15 ember nyilván nem véletlenül utazott oda. Mondjuk az is érdekes, hogy ennyi idő után Szaúd-Arábia csak annyit tudott összeizzadni, hogy Hasogdzsi fizikai "nézetletérésbe" keveredett akonzulátuson és meghalt. Mert az ugye teljesen hihető, hogy egy 60 körüli ember nekiáll verekedni kisportolt fiatalemberekkel. Arról meg már nem is beszélnek, hogy vajon mi is volt az állítólagos konfliktus oka. "Valami bűzlik Dániában"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!