Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Akár fél év szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre is ítélhetik.
A légi közlekedés szabályainak megsértéséért bíróság elé kell állnia Elin Ersson svéd egyetemistának/aktivistának – írja a The Guardian. Elin Ersson esetéről korábban már beszámoltunk, ő volt az a nő, aki nem volt hajlandó leülni egy repülőgépen, ameddig le nem szállítottak róla egy kiutasított afgán menekültet. Az esetről saját maga felvételt is készített, amely körbejárta a világot, sőt egy másik nő le is koppintotta a magánakcióját.
Bár a szokatlan demonstrációt már az elejétől kezdve sokan kritizálták, de mégis az csavart nagyot a történeten, hogy kiderült: az afgán férfi erőszakos bűncselekményt követett el, emiatt döntöttek a svéd hatóságok a kitoloncolás mellett. Elin Ersson – aki nem rendelkezett a demonstráció elkövetésének pillanatában háttér-információkkal – úgy reagált erre, hogy a férfi felelősségre vonása ellen nem emelne szót , de szerinte a büntetést Svédországban kellene a személynek letöltenie, mert Afganisztánban továbbra is veszélyben lehet az élete.

Az afgán férfit mellesleg egy másik géppel azóta már kitoloncolták Svédországból.
A svéd egyetemista története viszont egy újabb ponthoz érkezett el: végül bíróság elé állítják a légi közlekedés szabályainak megsértése miatt, így akár fél év szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre is ítélhetik.