Donald Trump barátsága adhat szerepet Orbán Viktornak az USA és az EU közti viták elsimításában
Ha ez így lesz, akkor esély kínálkozhat az uniós pénzek folyósítására, amire már égető szüksége lenne.
A migrációs kérdés minden politikai baj eredője Németországban – jelentette ki a német belügyminiszter.
A migrációs kérdés minden politikai baj eredője Németországban – jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy csütörtöki interjúban.
A politikus a Rheinische Post című lap hírportálján megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy miért áll a CSU és az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárt, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) választói támogatottsága történelmi mélységben, 27 százalékon, azt mondta, hogy az ország megosztott, a hagyományos néppártok gyengülnek, és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű, jobboldali ellenzéki párttal most először megjelent a CDU/CSU jobboldali pártszövetségtől jobbra egy szereplő, amely középtávon a pártrendszer tartós tényezőjévé válhat. Mindez nem kizárólag a migráció körüli gondoknak tulajdonítható, de „már három éve hajtogatom, hogy a migrációs kérdés minden politikai probléma eredője" – mondta. A helyzetértékelést számos felmérés alátámasztja, de ez tapasztalható a rendezvényeken, lakossági fórumokon is – közölte Horst Seehofer, kiemelve, hogy sokan a migrációs kérdéssel kötik össze a társadalmi helyzetükkel kapcsolatos aggodalmaikat.
„Ha nem sikerül az irányváltás, és a rendet nem helyezzük egyenrangú elvként az emberségesség mellé, akkor tovább enyészik a belénk vetett bizalom" – mondta Horst Seehofer. Hozzátette: Szászország tartományban már most is alig lehetne megalakítani új kormányt a politikai mező jobb-, illetve balszélén elhelyezkedő tényezők, az AfD és a CDU/CSU szövetségi koalíciós partnere, a Német Szociáldemokrata Párttól (SPD) balra álló Baloldal (Die Linke) nélkül. „Ez nem állapot, nem akarjuk, hogy ezek az erők bármiféle kormányba bekerüljenek" – mondta a CSU elnöke.
A szászországi Chemnitzben az utóbbi napokban egy – a hatóságok gyanúja szerint az országba menedékkérőként érkezett emberek által elkövetett – gyilkosság miatt tartott tüntetésekről szólva kiemelte: annyira feldúlta az eset, hogy ha nem lenne miniszter, ő is az utcára vonult volna, „természetesen nem a szélsőségesekkel". Hozzátette: a „zéró tolerancia" elvét kell érvényesíteni mindazokkal szemben, akik a bűncselekmény miatt érhető módon keletkezett felháborodást kihasználva „erőszakra szólítanak fel, vagy akár erőszakot alkalmaznak, rendőrök ellen is".
(MTI)