A jogi bizottság 21 tagjából a tíz demokrata felszólította Trumpot a jelölt azonnali visszavonására, a Fehér Ház azonban közzétett egy levelet, amelyben Kavanaugh hatvan iskolatársa utasítja vissza Swetnick vádjait.
Kavanaugh közölte, még csak nem is ismeri Swetnicket, és az általa emlegetett parti sosem történt meg.
Swetnick előző munkáltatóját beperelte szexuális zaklatásért, és akkor az az ügyvédi iroda védte, amelynek az a Debra Katz volt a tulajdonosa, aki most Fordot védi. Swetnick volt barátja, Richard Vinneccy pedig azt mondja, a hölgy teljesen megbízhatatlan, zaklatta őt négy éves kapcsolatuk vége után, még azután is, hogy Vinneccy családot alapított. Vinneccy egyébként demokrata szavazó.
A demokraták mindenképp megpróbálják elhalasztani a bírójelöltről való szavazást, mert azt remélik, a novemberi szenátusi választásokon többségbe kerülnek a testületben, és ejthetik Trump bírójelöltjét, akit ha megszavaz a szenátus, akkor egyértelmű jobboldali többség lesz a Legfelsőbb Bíróságon.
„Minden eszközzel, amivel tudom, akadályozni fogom Kavanaugh jelölését, és remélem, hogy egy pártok feletti többség is ezt fogja tenni. Egyszerűen túl nagy a tét” – írta Twitterén Chuck Schumer, az amerikai szenátus kisebbségi, demokrata párti frakciójának vezetője azután, hogy Trump bejelentette Kavanaugh jelölését nyáron.