A volt miniszter most úgy látja: hamar világossá vált: nem a menekültek befogadását elutasító „elmaradott” kelet-európaiak okozták Európának a problémát, hanem a németek felelősek érte. A németek a külső szabadság árát a belső szabadság elvesztésével fizették meg. Ennek azonban nem voltak tudatában, „kormányzati cselekvésünk inkább tűnik intuitívnak, mint politikailag mérlegeltnek”.
A szocdem politikus szerint a németek számára a saját cselekvésük szinte érdek nélkülinek tűnik fel: úgy látják, hogy amit tettek, azt nem a német érdekeket követve tették, hanem abból a meggyőződésből, hogy a jó, a humánus és a helyes, valamint Európa érdekében cselekednek – de anélkül, hogy megkérdeznék erről a többi európait.
Cudar valóság
Szerinte a németek gyakran beérik azzal, hogy a vágyak birodalmában tartózkodjanak, és ennek során még fölényben is érzik magukat azokkal szemben, akik az itt és most cudar valóságához ragaszkodnak. Úgy látja: a partnerországok úgy tekintenek Németországra, amelyik annyira hisz a saját jó küldetésében, hogy a körülötte lévőket már nem érti meg, sőt ignorálja, és lenéz rájuk.
Sigmar Gabriel kifejtette: a kelet-európaiak azt érzik, hogy a németek elsősorban a számukra kifizetődőt tartják szem előtt, és ezt a rossz érzésüket nem olyan könnyű megszüntetni. Gabriel szerint vissza kell térni ahhoz a német egyesülés előtti NSZK-időkhöz, amikor az európai szomszédokra, különösen a kisebb tagállamokra, mindig egyanrangú partnerként tekintettek, és nem törekedtek Európa morális vezetésére.