Száztíz év után újra tarthatnak körmenetet a katolikusok Angliában

2018. augusztus 13. 17:49

Száztíz év után feloldták a tilalmat: ismét utcára vonulhatnak a katolikusok Angliában.

2018. augusztus 13. 17:49

Száztíz év után lesz ismét eucharisztikus körmenet Angliában – írja a Vatikáni Rádió nyomán a Magyar Kurír. 

 

Az esemény azért bír történeti jelentőséggel, mert az Angliában és Walesben 1908-ban betiltották a katolikus körmeneteket arra hivatozva, hogy azok „zavart keltettek volna a társadalomban”. Idén szeptember elején azonban a liverpooli eucharisztikus kongresszushoz kapcsolódóan újra tartanak körmenetet.

Az Adoremus eucharisztikus kongresszuson, amelyet szeptember 7. és 9. között tartanak Liverpoolban, tízezren vesznek részt, és ötezren jelezték részvételüket az eucharisztikus körmeneten – tájékoztatott a SIR olasz katolikus hírügynökség.

 

Az 59 millió lelket számláló Anglia legnagyobb vallási közössége a helyi anglikán egyház. Az utóbbi harminc esztendőben azonban szinte a felére csökkent azoknak a száma, akik magukat anglikán kereszténynek tekintik, jóllehet meg vannak keresztelve. A katolikusok száma stabil és egyre inkább erősödést mutat.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
a hun
2018. augusztus 13. 19:46
"Angliában és Walesben 1908-ban betiltották a katolikus körmeneteket arra hivatozva, hogy azok „zavart keltettek volna a társadalomban”. ÍME, a minta értékű angol demokráczia...
Öreg
2018. augusztus 13. 19:35
Amelyik egyház szembe megy a pc. beszéddel és tettekkel, az megmarad. Amelyik behódol és hajlandó a Bibliát relativizálni, hamarosan hívők nélkül marad! De az biztos, hogy kevesebb keresztény felekezet - de megerősödve lép túl ezen az élet ellenes korszakon!
matykox
2018. augusztus 13. 18:59
Newman kardinális elégedetten mosolyog odafenn. Végül is a katolicizmushoz leginkább hasonlító protestantizmus lett az anglikán egyház. saját véleményem szerint .--
Kanóc
2018. augusztus 13. 18:19
Próbálják kicsit ellensúlyozni a "Saria for the UK!"-típusú körmeneteket az utolsó pillanatban... Vagy éppen jó kis balhékat generálni...? https://stream.org/wp-content/uploads/sharia-law-900.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!