Néhány hónappal ezelőtt már írtunk arról, hogy a kínai metropolisz, Chongqing (Csungking) számos lehetőséget nyújt a magyarok számára. Most egy korábban eltervezett projekt lendült működésbe, amelynek a magyarok is részesei lesznek. Chongqingről tudni kell, hogy a maga több mint 30 millió lakosával – ez az agglomerációval együtt értendő – a világ legnagyobb települése, egyben Kína egyik legdinamikusabban fejlődő régiója, autóipari és informatikai központ, minden harmadik laptopot itt készítenek.
A Changshou-tó környéke Chongqing legnagyobb vízparti üdülőtelepe. A tó 100 kilométer távolságra van a csungkingi városközponttól, ami kínai léptékben egyáltalán nem számít nagy távolságnak. A Changshou tó Délnyugat-Kína legnagyobb mesterséges tava 65.5 négyzetkilométeres vízfelülettel, egymilliárd köbméteres víztároló kapacitással.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye
A Changshou-tó ideális vízi sportok művelésére, a magyarok pedig ezen a területen piacképes tudással rendelkeznek, különös tekintettel a magyar kajak-kenu sportra, ami világszínvonalon működik. Így kapcsolódik egymáshoz a kínai törekvés és a magyar know-how.
Közel húsz évvel ezelőtt határozta el a helyi vezetés, hogy megépítik a Chongqingi Testnevelési Kollégium Changshoui Vízi Edzőközpontját. Az ötlet megszületésének évében a 34 millió RMB értékű beruházás nagy része meg is valósult. Az edzőközpont 22.270 négyzetméter területet foglal el, ennek 60%-a zöldfelület. Felépült ezek mellett még két, együttesen 1.790 négyzetméteres, 80-100 főt befogadó sportolói szálláshely; két 1000 négyzetméteres kiszolgáló épület és két 245 négyzetméter alapterületű szállodaépület, valamint egy 119 négyzetméteres csónakház, kosárlabdapálya, teniszpálya, kikötő. A beruházás második fázisában további 16 millió RMB-t fektetnének be a sportszakmai infrastruktúra felállítása érdekében. 2018 júniusára egy edzőközpont is elkészült.
A beruházás értéke és mértéke jól jelzi, hogy a kínai kormányzatnak komoly tervei vannak a vízi sportok területén. A befektetés tervezett sikerében pedig a magyaroknak kulcsszerepe van.
Hogy a magyarok részt kapjanak ebben a nagyvonalú beruházásban, abban oroszlánrésze van a helyi magyar főkonzulátusnak. Közvetítésükkel, 2017. május 16-án a Magyar Kajak-Kenu Szövetség együttműködési megállapodást írt alá Chongqing Institute of Sports Technology-val, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.
A megállapodás aláírását követően az együttműködésben potenciálisan részt vevő magyar cégek listáját mutatták be a kínai fél számára. A magyar cégek kajak-kenu eszközök, felszerelések, szárazföldi edzések lebonyolításához, az erőnléti fejlesztések lebonyolításához, valamint versenypálya kiépítéséhez nélkülözhetetlen eszközök beszállítására jelenhetnek meg a projektben.
Magyar edzők alkalmazására is sor került a Changshou-tavi Edzőközpont számára Gyöngyösi János személyében, a kínai kajak-kenu sport már le is szerződtetett egy professzionális felkészítőt. Gyöngyösi János már kiutazott Kínába, hogy első körben az edzőkkel találkozzon, illetve felkészítse őket a közös munkára.
Időközben Magyarországon lebonyolítandó, turisztikai célú, gyerekeknek szóló sport/kultúra táborok megszervezésének az előkészületei is megkezdődtek. A szórakoztató népsport mentén elindulva a kínai fél érdeklődik magyarországi kajak-kenu és kulturális táborok megszervezése iránt is. Az első turnus sikere esetén tervezik, hogy fiatal magyar sportolók utazhatnak majd Kínába, hogy ott készüljenek.
A kajak-kenu együttműködés tovább szélesíti a magyarok lehetőségeit Kínában. A kínai fél vonakodás nélkül elfogadta, hogy a magyar részvétel, a kínai vízi sportok sikeressé tételében, nem pusztán baráti gesztus, hanem kifejezetten a profitszerzés céljával keressük a lehetőségeket az ázsiai országban.
Az együttműködés nagyban hozzájárul majd, a magyar brand megismergetéséhez, ami pedig a sport világán kívül is ajtókat nyit meg a magyar érdekek számára.
A kínai partnerek visszajelzései alapján a szerződő magyar fél úgy érzi, hogy megbíznak a magyarokban. Most annak az időszaka következik, hogy a bizalmat pénzre váltsuk, illetve megerősítsük a kínai partnereket a felől, hogy érdemes volt a magyar szakemberekkel, magyar eszközökkel erősíteni a kínai vízi sportokat.
Mindössze néhány hete maradt az ukrán pénzügyminisztériumnak, hogy megállapodjanak hitelezőikkel, akiket hónapok óta képtelenek kifizetni. Amennyiben karácsonyig nem sikerül áttörést elérni, akkor végleg csődbe kerülhet Ukrajna.
Emmanuel Macron, az európai stratégiai autonómia egyik vezető szószólója Kínába érkezik. Látogatása a stratégiai autonómia gyakorlati próbája lesz. Csang Pej-csin írása.
Önök szerint előfordult már olyan a magyar politika történetében, hogy egy párt letagadta a teljes gazdasági programját? (Nem néhány elemet – az egészet!)
Milyen a természetű viszony áll fenn Magyarország, Japán és az Egyesült Államok között? Mennyire erős a woke Japánban? Abe Sinzó miniszterelnök volt tanácsadójával beszélgettünk Japán helyzetéről.