Öt nullát levágnak a venezuelai valuta végéről

2018. július 26. 07:30

Akkora az infláció a szocialista államban, hogy a tervezett három helyett öt nullát csippentenek le a venezuelai bolivár végéről. Év végéig akár egymillió százalékos is lehet a pénzromlás.

2018. július 26. 07:30

A korábban tervezett három helyett öt nullát vágnak le a venezuelai pénznem, a bolivár végéről a hiperinfláció miatt - jelentette be Nicolás Maduro venezuelai elnök helyi idő szerint szerdán. A lépés vélhetően azzal áll összefüggésben, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrevetítései szerint a dél-amerikai országban az infláció elérheti akár az egymillió százalékot az év végéig.

Az infláció idén júniusban meghaladta a 46 ezer százalékot. Alejandro Werner, az IMF térségért felelős illetékese azt mondta, hogy a venezuelai inflációt csak ahhoz lehet hasonlítani, ami Németországban az első és második világháború után, illetve Zimbabwéban az előző évtized végén volt.

Venezuela eredetileg júniusban három nullával akarta megkurtítani bankjegyeinek címleteit, de ezt a lépést elhalasztották a bankszektor irányítóinak kérésére, akik szerint erre még nem állt készen az ország pénzügyi rendszere.

Maduro a televízióban közvetített beszédében közölte, hogy a monetáris átalakítás augusztus 20-án veszi kezdetét, és eközben bemutatta az új bankókat, melyeket ennek megfelelően terveznek kiadni.

Közölte azt is, hogy a venezuelai pénz, a bolívar árfolyamát a közelmúltban indított, állami támogatású kriptovalutához, a petróhoz köti, de több részletet nem osztott meg erre vonatkozó terveiről.

A digitális valuták szakértői korábban már felhívták a figyelmet arra, hogy a petro hitelessége meglehetősen vitatott, mert a befektetők egyrészt nem bíznak Maduro kormányában, másrészt elrettenti őket a bolívar helytelen kezelése.

Maduro mindemellett javaslatot tett a deviza-bűncselekményekre vonatkozó törvény módosítására, hogy előmozdítsa a külföldi befektetéseket az országba. Közgazdászok leginkább az ország devizakorlátozását azonosítják a gazdasági növekedés legfőbb akadályaként. 

A venezuelai elnök tudatta azt is, hogy az Orinoco folyó melletti nehézolaj-kitermelés kihasználási jogait átruházza a központi bankra, ami szerinte segíteni fogja az ország nemzetközi tartalékainak feltöltését.

A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló Venezuela gazdasága az olajár esése miatt az elmúlt években gyakorlatilag összeomlott, számos venezuelai szenved élelmiszerek, valamint gyógyszerek hiányától. A havi minimálbér mintegy 250 forintnak felel meg Venezuelában, ami ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság nagy része nem tud rendesen táplálkozni, vagy éppen alapvető egészségügyi ellátáshoz jutni. Ennek következtében rengeteg ember elhagyta hazáját a gazdasági válság elől menekülve. 

A szocialista kormány kritikusai szerint a caracasi vezetés a válságot hozzá nem értésével és korrupciójával saját maga idézte elő. Nicolás Maduro államfő ugyanakkor a Nyugatot teszi felelőssé a gazdasági bajokért.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2018. július 26. 21:53
Szegény Simon Bolivar, nagyon bánatosan néz a háttérben....
izo1210
2018. július 26. 17:59
Ennek a tagnak mindig ilyen tenyérbemászó vigyor van az arcán?
kurbitalis
2018. július 26. 14:06
Úgy járnak, mint a nagy inflációkor, Magyarországon: utcaseprők söpörték össze az eldobált, értéktelen millpengőket.
teljesenertelmetlen
2018. július 26. 08:44
Szuper dolog ez a szocializmus! :)))))))))))))))))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!