A püspök úgy érzi, hogy a CSU-n belül, különösen az egyházhoz kötődő körökben is jogosan fogalmazódik meg az a vád, hogy az elmúlt hónapokban azért változott meg a párt hangneme, hogy a tőlük jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) szavazóit visszacsábítsák. Ez azonban nem csak eredménytelennek bizonyult, de tartalmilag sem helyénvaló – vélekedik a lutheránus egyházi méltóság. A keresztény irányultság, melyre a CSU a nevében is utal, kötelezettségvállalást jelent, hogy az ember helyénvaló nyelvezetet használ – magyarázta Bedford-Strohm. A püspök azt mondta, hogy az elmúlt hónapokban mintha csak arról lehetett volna hallani a CSU-s politikusoktól, hogy hogyan lehet távol tartani a menekülteket, és arról kevés szó esett, hogy a rászorulókat humanitárius kötelesség befogadni. Bedford-Strohm kiemelte, hogy támogatja a migráció korlátozását, de ez nem felmentés az alól, hogy a vészhelyzetben lévőkön segíteni kell.
Az evangélikus egyházi vezető megjegyezte, hogy az egyház intenzív megbeszéléseket folytat a CSU politikusaival, és „ez mindig jó”. Aláhúzta, hogy az egyház dolga ilyenkor az, hogy a keresztény alapvetéseket képviselje a vitákban.
A héten a német római katolikus püspöki konferencia vezetője, Reinhard Marx münchen-freisingi érsek is bírálta a bajor konzervatív politikusok szóhasználatát. Pár napja látott napvilágot az a felmérés is, amely azt mutatta, hogy az októberben tartandó bajor tartományi választások előtt három hónappal a CSU népszerűsége mélypontra esett; a választók 38 százalékának támogatását bírják a bajor konzervatívok.