Törökországban ismét több mint száz ember ellen adtak ki elfogatóparancsot

2018. június 19. 08:43

Folytatódnak a letartóztatások a 2016-os török puccskísérlet nyomán.

2018. június 19. 08:43

Újabb 124 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot kedden Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A gyanúsítottak állítólag a haderőbe beépülő gülenista katonák, köztük tábornokok és főtisztek „tanítómestereiként” tevékenykedtek. Az érintettek kilétéről az Anadolu más információt nem közölt.  A keddi rendőrségi művelet központja a közép-törökországi Konya város és környéke volt, de razziák voltak további 30 tartományban is. Az elfogatóparancsokat a gülenista mozgalom korábban őrizetbe vett tagjainak vallomásai alapján adták ki.

A török vezetők az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszik felelőssé a 2016-os hatalomátvételi kísérletért. A hivatalos álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába és a haderőbe is.

Ankara a puccskísérlet után rendkívüli állapotot vezetett be, amelynek keretében a kormány számos törvényerejű rendeletet adott ki. Törökországban az elmúlt 22 hónap alatt legalább 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, 38 ezret függesztettek fel munkaköréből, több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és így az összeesküvéshez. Eddig a haderő legkevesebb 8570 tagját – köztük 150 tábornokot és több mint 4630 tisztet – menesztették állásából.

A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem a hálózat feltételezett tagjait és támogatóit is. Az Európai Unió számos vezető politikusa szerint a hatalomátvételi kísérletre adott török válasz túlzó, és az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2018. június 19. 09:26
"Folytatódnak a letartóztatások a 2016-os török puccskísérlet nyomán. " - írják. VOLT? Törökországi puccskísérlet?
tizuii
2018. június 19. 09:04
szocik, libsik ,így fogtok járni tik is. he he
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!