A bebörtönzött ukrán filmrendező nem kér Putyin kegyelméből

2018. június 19. 20:58

Oleh Szencov, az Oroszországban börtönbe zárt ukrán filmrendező nem fog Putyin elnökhöz folyamodni kegyelemért. Videós kapcsolattartást ugyanakkor továbbra sem engedélyeznek számára.

2018. június 19. 20:58

Nem fog Vlagyimir Putyin orosz elnöktől kegyelmet kérni Oleh Szencov, az Oroszországban bebörtönzött, több mint egy hónapja éhségsztrájkot folytató ukrán filmrendező, és a moszkvai vezetés számít is erre, ahogy azt Irina Herascsenko, a kijevi parlament alelnöke, fogolycserével foglalkozó elnöki megbízott jelentette ki szerdán, reagálva a Kreml szóvivőjének aznapi kijelentésére.

Dmitrij Peszkov újságíróknak azt mondta, hogy az ukrán filmrendezőnek az ilyen esetekre vonatkozó szabályok értelmében magának kell kezdeményeznie, hogy kegyelemben részesüljön. 

Herascsenko ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Nagyija Szavcsenko volt katonanő esetében a Kreml ugyanezt nem követelte meg. Akkor hivatalosan annak a két orosz újságírónak a hozzátartozói kértek kegyelmet az orosz elnöktől Szavcsenkónak, akik Moszkva szerint miatta vesztették életüket a Donyec-medence harcok sújtotta, szakadár ellenőrzés alatti részében. A volt pilótanő a hozzátartozók kérvénye alapján részesült amnesztiában, majd cserélték ki két, Ukrajnában elfogott orosz katonai hírszerzőre. 

Közben Ljudmila Denyiszova ukrán emberi jogi ombudsman (aki már hat napja próbál Oroszországban fogva tartott ukrán állampolgárokkal találkozni az ukrán és az orosz államfők között létrejött egyezség ellenére mindeddig sikertelenül) kedden a Facebookon arról számolt be, hogy az orosz hatóságok azt is elutasították, hogy legalább videoösszeköttetés útján láthassa Szencovot. Szeretne ugyanis meggyőződni arról, hogy valóban jól van, ahogy neki az orosz emberi jogi ombudsman mondta, akinek a képviselője - Denyiszova szavai szerint - egyébként utoljára két hete látta az éhségsztrájkoló filmrendezőt.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2018. június 20. 01:11
"A bebörtönzött ukrán filmrendező nem kér Putyin kegyelméből." Miért tenné,mikor szemlátomást élvezi a börit...
Rugo
2018. június 19. 22:26
ilyenek ezek az ukrán bűnözők
Akitlosz
2018. június 19. 21:24
Herascsenko és még páran nem tudják, nem értik, hogy mi a különbség kegyelem és amnesztia között. Ég és föld a kettő. A kegyelmet az elítéltnek kell kérnie, az amnesztiát viszont csak úgy magától is adhatja a hatalom, ha éppen úgy tartja kedve, és nem számít az érintettek véleménye. A kegyelmet kérőnek magának kell megindokolnia, hogy mire fel kapjon kegyelmet és ártatlanságra nem hivatkozhat, illetve arra fel nem kaphat kegyelmet csak egyéb körülmények miatt. Egészen más jogintézmény a kettő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!