Ügyészség elé állt Ion Iliescu

2018. május 22. 14:07

Félelmet, zavart keltett Ceaușescu bukása után, elítélhetik.

2018. május 22. 14:07

Az 1989. decemberi forradalom idején elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítja a román katonai ügyészség Ion Iliescut, erről kedden tájékoztatták a volt államfőt.

A vádhatóság közleménye szerint 1989. december 22-én, a népharag elől Bukarestből elmenekülő Nicolae Ceausescu kommunista diktátor távozása után nem keletkezett hatalmi űr: a Ion Iliescu vezetésével létrejött Nemzeti Megmentési Front (FSN) gyakorolta a törvényhozói és végrehajtó hatalmat, amíg a FSN elnökét egy december 27-i törvényrendeletben államfői jogkörökkel ruházták fel, és megalakult a Petre Roman vezette kormány.

Az ügyészek szerint Iliescu hatalmát és büntetőjogi felelősségét az általa adott katonai parancsok igazolják. Az új katonai parancsnokság koordinátoraként Ion Iliescu nevezte  ki az új védelmi minisztert, döntött rögtönítélő katonai bíróság létrehozásáról, amelynek ítélete alapján kivégezték a Ceausescu-házaspárt. 

A volt államfőt felelősség terheli a több száz ember halálát és több ezer sebesülését okozó katonai diverzió előidézésében – tudatta az ügyészség.

Az ügyészek szerint Iliescuék zavarkeltés céljával vezényelték az utcákra az egymásról nem tudó, és több esetben egymásra is tüzet nyitó katonai alakulatokat, szólították fel a televíziós felhívásokban önvédelemre a civileket, hogy a terrorista pszichózis kialakításával és fenntartásával igazolják hatalmukat.

A közélettől visszavonult 88 éves politikus sem az ügyészségre érkezéskor, sem távozáskor nem nyilatkozott az újságíróknak. Ügyvédje annyit közölt, hogy a volt államfő ártatlannak tartja magát. Hozzátette: a forradalom idején senki nem gondolt arra, hogy 30 évvel később olyasmiért vonják majd felelősségre, ami akkor „abszolút korrektnek és tisztességesnek” tűnt.

Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága kötelezte arra, hogy szolgáltasson igazságot az 1989-es események sebesültjeinek, az áldozatok hozzátartozóinak.

A korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a Temesvárról induló, a kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket és 3138-an sebesültek meg, túlnyomó többségük a diktátor elűzése után, amikor a lakossággal elhitették, hogy „terrorista” mesterlövészek lövöldöznek az utcákon Ceausescu hatalmának helyreállítása érdekében.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rivulus
2018. május 23. 20:37
A román igazság szolgáltatásban nem hiszek,inkább abban,hogy a népnek cirkusz kell.Hát lám itt a cirkusz.
Phötön
2018. május 22. 19:16
Jé, mennyire hasonlít az idősebb Bush fiatalkori képére!
balbako_
2018. május 22. 19:12
Ritka egy mocsok fazon. De, hogy még a románok is besokalltak tőle.....
packó_
2018. május 22. 17:19
A marosvásárhelyi pogrom sem az Emberi Jogok Európai Bíróságát, sem a román (i)gazságszolgáltatást nem érdekli. Következményképpen megváltozott a magyarság kárára a város etnikai összetétele. Ezt hívják etnikai tisztogatásnak. Bassza meg magát az Emberi Jogok Európai Bírósága, ha ez nem fontos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!