Száz év centrális hatalom? – Mexikó példája

2001-ben a PAN elnökjelöltje, Vicente Fox nyerte meg a mexikói elnökválasztást, ezzel megtörve az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) 71 éven át tartó megtörhetetlen, centralizált hatalmát.

Maga az esemény történelmi jelentőségű volt, mivel az Intézményes Forradalmi Párt hosszabb ideig tudott hatalmon maradni, mint amennyi ideig a Szovjetunió létezett.

Felmerül a kérdés: hogyan maradhatott egy párt nem totalitárius keretek között, egy közepesen fejlett (és folyamatosan fejlődő) országban, a Nyugat szuperhatalmának szomszédságában ennyi ideig hatalmon? A PRI ráadásul a több emberöltőig megtartott hatalmának elveszítése után is vissza tudott jönni, most is az Intézményes Forradalmi Párt adja Mexikó elnökét Enrique Peña Nieto személyében.

Videós riportunkban (lásd fent) a mexikói politikának jártunk utána.

*

Porfirio Díaz, a mexikói centrális hatalom atyja

A mexikói példa megértéséhez vissza kell mennünk egészen az 1900-as évek elejére, hogy képet kaphassunk arról, milyen jelentősebb folyamatok és események adták az állampárt hatalmának alapját.

Megkérdeztük Szabó Ágnest, a BTK docensét: videónkban elmondja, a 19-20.század fordulójának meghatározó személyisége volt Mexikóban Porfirio Díaz, aki nem kevesebb, mint hét cikluson keresztül volt Mexikó elnöke, 1876-tól 1911-ig. A nevével fémjelzett korszak a porifiriátus nevet kapta.

Porfirio Díaz alatt Mexikó a többi latin-amerikai országhoz képest jelentősebb gazdasági fejlődést tudott elérni, viszont volt olyan társadalmi réteg, amely nem tudott ebből profitálni, azok pedig a munkások, földművesek és bányászok voltak. Az 1910-ben kirobbant forradalom – ami egészen 1917-ig tartott – sok áldozattal járt, és annak ellenére, hogy a munkás és paraszti rétegek vettek részt nagyobb arányban a forradalomban, ők szenvedték el a legnagyobb veszteségeket.

Az emberek a forradalom után nem vágytak vissza a porfiriátusba,

Nem véletlen, hogy amikor 1929-ben Lazaro Cardenas és Plutarcos Calles elkezdték megszervezni a PRI elődjét, a PNR-t, akkor az egyik legfontosabb célkitűzésük a rend megteremtése lett.

A PNR vezetői észrevették, hogy labilis, viharos idők járnak a világban, és fontos, hogy legyen egy olyan központi apparátus – ebben az esetben a PNR –, amely rendet tud tartani és kordában tudja tartani erős kézzel az országot.

De a hatalmat nem ingyen adták, azt meg kellett szerezni és folyamatosan fenn kellett tartani.

Nieto a PRI Azteca stadionban tartott nagygyűlésén

*

Az Intézményes Forradalmi Párt hatalmi politikáját hat pontban, hat feltételben lehet összefoglalni.

Az első feltétel

Ilyen volt az energia, az olaj, a bankrendszer és a föld. Tudni kell, hogy a latin-amerikai országok ki voltak téve a nagy külföldi vállalatoknak, multiknak, akik aprópénzért vásárolták fel a különböző latin-amerikai országok bankjait, olajvállalatait, esetleg energiacégeit. Ez pedig Mexikóban is érzékeny kérdéssé vált. Hiszen hogyan legyen egy ország szuverén és szabad, ha nem tulajdonosa a saját ásványkincsének, földjének és pénzének? De emellett nem csak büszkeségi kérdés volt ez, hanem fontos hatalomtechnikai kérdés is.

Ez vezet minket a második feltételhez, az intézményesített korrupcióhoz. Az, aki ezeket a nagy, gazdaságilag fontos ágazatokat birtokolta, kontrollálni tudta a társadalom nagy részét. A legegyszerűbb példát a földműveseken keresztül lehet bemutatni. Ugyanis Mexikóban az agrárreform után a legnagyobb tulajdonos maga az állam lett. Így ha valamelyik földműves szeretett volna kapni földet, kaphatott ugyan, de azzal a feltétellel, hogy támogatni fogja a pártot. Ha pedig valaki ellenkezett vagy nemtetszését fejezte ki az állammal szemben, az nem juthatott földhöz és sokszor munkához sem. Az állampártnak viszont nem kellett félnie attól, hogy esetleg kirobban egy újabb forradalom, mivel létrehoztak különböző szakszervezeteket. Hogyan kapcsolódik ez ide?

Úgy, hogy

Az állampártban belátták, hogyha nem szeretnének még egy olyan véres forradalmat, mint az 1910-es évit, ha nem szeretnének felfordulást, akkor kell találni valamilyen formát annak, hogy a különböző társadalmi osztályok nemtetszésüket fejezhessék ki az állammal szemben.

A képlet nagyon egyszerű volt: létre kell hozni olyan szakszervezeteket, akik ugyan hűek az állampárthoz, mégis érvényesíteni tudják a nép akaratát. A szakszervezetek egyfajta szelepként funkcionáltak, ahol az emberek meghatározott kereteken belül tudtak tüntetni, sztrájkolni – nagyon sokszor eredményesen. Ha pedig elérték céljukat, akkor minden folytatódott a maga útján, mint megszokott volt.

A hatalom tartós megtartásának negyedik feltétele a folyamatosan rotálódó személyzeti politika volt a hatalmi rendszerben. Az egyik cél az az volt, hogy ne alakulhasson ki még egyszer a porfiriátushoz hasonló egyszemélyi vezetés, ezért az alkotmányban az elnöki ciklust hat évben határozták meg. A pozíciókban rotálódtak a vezetők, ezzel az állampárt kialakította azt a gyakorlatot, hogy

 – egyes-egyedül a feltétlen hűség volt kötelező a párt irányába.

*

Lobogó a mexikói parlament tetején

Az előzőekben felsoroltak ugyanakkor nem valósulhattak volna meg, ha a nagy északi szomszéd, az USA, nem engedi mindezeket. Így az ötödik pont, az ötödik feltétel maga az USA, az Egyesült Államok magatartása. Sasvári Péter újságíró a Mandinernek elmondta, hogy a legfőbb érv, amiért megengedték Mexikónak az államosítást és a különböző központosításokat, az az, hogy Mexikó a hidegháború időszaka alatt végig kiszámítható partnere maradt az Egyesült Államoknak.

Mexikó nagy szerepet játszott abban, hogy a második világháború időszaka alatt az USA hátországa erős maradjon, mivel sok mexikói idénymunkás ment át a határon és pótolta a háborúban részt vevő embereket.

Ezek mellett a pontok mellett az egyik legfontosabb feltétel és eredmény, ami miatt hatalmon tudott maradni az állampárt, az az, hogy az emberek

Ezt erősítette meg a Mandinernek Mexikó budapesti nagykövetségi titkára, Alejandro Omar Vázquez Martínez is.

Az interjúnkban elmagyarázta, hogy Mexikó kiterjesztette a szegényebbik rétegekre azt a szociális hálót, amelyet Európában a 2. világháború után alakult ki. Harcoltak az írástudatlanság ellen; az államosított cégekből befolyó pénzösszeget – Venezuelával ellentétben – arra fordították, hogy fejlesszék az ország infrastruktúráját; támogatásokat nyújtottak az elmaradt térségeknek; fejlesztették a különböző ágazatok (olaj, energia) infrastruktúráját, hogy jobb szolgáltatást nyújtsanak; a nőknek szavazati jogot adtak; a harmincas évek után létrejött állami intézmények pedig egyre hatékonyabban kezdtek működni.

*

Enrique Peña Nieto, Mexikó aktuális PRI-s elnöke

Mindezt összefoglalva: a tömegek meg voltak elégedve azzal a fejlődéssel, ami a szemük előtt történt, és feltették maguknak a kérdést:

Ráadásul a porfiriátus rendszerével szemben az új centrális hatalmi rendszerben a társadalom alsóbb rétegei is részesültek abból a gazdasági fejlődésből, amelyen végigment az ország a 20. század évtizedeiben.

Maradt végül a legutolsó feltétel, a hatos pont: a nemzeti érzelmek megerősítése, erős propagandával megtámogatva. Ez minden időszakban működött, működik ma is. Bárhol is legyél a világban, ha találkozol egy mexikóival, büszkén fog beszélni hazájáról, legyen az a sör, a salsa, a mexikói ételek vagy zene.