Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Nem tetszett neki, hogy már 16 éves kortól lehetséges a nemek közötti cserebere.
Megvétózta Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök a nemváltoztatások megkönnyítését célzó törvényjavaslatot – írja a BBC.
A törvénycsomagot a parlament múlt hónapban fogadta el, ám mikor de Sousa elé került, ő már nem írta alá azt. Az elnök azt kifogásolta, hogy az állampolgárok az új szabályozás szerint 16 éves koruktól kezdve megváltoztathatták volna nemüket és nevüket a hivatalos dokumentumaikban, miközben de Sousa a korhatár 18 évre emelését kérte a parlamenttől.

A 18 éven aluliak számára „előzetes orvosi értékelést” biztosítana egy elnöki közlemény szerint.
Az eredeti, a törvényhozás által is elfogadott rendelkezés szerint a 16 és 18 év közöttiek szüleik, vagy hivatalos gondviselőjük útján is nemet változtathatnak. Jelenleg ehhez Portugáliában minimum 18 évesnek kell lenni, és orvosi értékelést is be kell mutatni hozzá.