Marad az amerikai hadsereg Dél-Koreában

2018. május 02. 07:43

A koreai békeszerződés aláírása után sem távoznak majd az amerikai katonai erők Dél-Korából – hangoztatta Mun Dzse In dél-koreai államfő szerdán.

2018. május 02. 07:43

Mun Dzse In dél-koreai államfő cáfolta szerdán, hogy az amerikai katonai erők távoznának országából, miután Szöul békeszerződést ír alá Észak-Koreával, mert szerinte annak nincs köze Phenjanhoz, csupán a dél-koreai-amerikai szövetséghez. Kijelentésével az elnök a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat korábban megjelent cikkére reagált, amelyben egyik tanácsadója úgy vélekedett, hogy a békeszerződés aláírását követően nehéz lenne igazolni az amerikai katonák további jelenlétét Dél-Koreában.

A Yonhap szöuli hírügynökség a dél-koreai kormányzat egy másik képviselőjét idézve azt írta, hogy az Egyesült Államok katonái közvetítő szerepet töltenek be a környező államok, Kína és Japán között. Dél-Koreában 28 500 amerikai katona teljesít szolgálatot. Jelenlétük az ideiglenes tűzszünet aláírásával befejeződött, 1950-53-as koreai háború öröksége.

A múlt héten, április 27-én történelmi csúcstalálkozót tartott a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzson határfaluban Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök. Tíz éve ez volt az első tárgyalás ilyen magas szinten a két állam között. A két vezető megállapodott arról, hogy véget vetnek az ellenségeskedésnek, valamint azon munkálkodnak, hogy atommentessé tegyék a Koreai-félszigetet.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. május 02. 09:18
Az amcsik rosszabbak a szovjeteknel, naluk csak negyven ev volt az "ideiglenes", ezeket meg mar tobb mint hetven eve eszi ott a rosseb...
Akvínói akvavit
2018. május 02. 08:13
A mocskos amerikaiaknak mindegy, csak háború, katonai jelenlét legyen és akkor a neokonok is megkapják a nagy lóvét és verhetik a faszukat örömükben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!