Iszlamisták fejezhettek le 10 embert Mozambikban

2018. május 29. 13:01

Tíz embert fejeztek le Mozambikban egy iszlamistáknak tulajdonított támadásban.

2018. május 29. 13:01

Tíz lefejezett holttestet találtak Mozambik északi csücskében vasárnap, akiket feltehetően a térségben számos erőszakcselekményt elkövető iszlamisták gyilkoltak meg – vált ismertté kedden egybehangzó forrásokból.

A délkelet-mozambiki Palma körzet kormányzati képviselője, David Machimbuko az AFP francia hírügynökségnek megerősítette, hogy tudomásuk van a tragédiáról, de további részleteket nem közölt. A mozambiki rendőrség vezetője sajtótájékoztatót ígért az ügyben kedd délutánra. Több helyi forrás szerint a támadás vasárnap hajnalban történt a Cabo Delgado tartománybeli Monjane nevű kis faluban, nem messze a tanzániai határtól.

A halálos áldozatok között van több gyermek és a falu törzsi vezetője is – közölte egy nevének elhallgatását kérő helyi lakos. „A falu vezetője volt a célpont, mert információkat adott át a rendőrségnek a csoport búvóhelyéről” – mondta egy másik helyi az AFP-nek.

A magát a szomáliai szélsőségesekhez hasonlóan al-Sababnak nevező radikális iszlamista csoport tavaly októberben hallatott magáról először Mozambikban, amikor rendőrökre és katonákra támadt Mocimboa da Praia városban. A rendőrség csak kétnapi harc után tudta ismét ellenőrzése alá vonni várost, az összecsapásokban két rendőr, egy helyi vezető és 14 támadó halt meg.

A helyszínen az AFP által márciusban gyűjtött értesülések szerint a számos fiatal alkotta, radikális iszlám nézeteket valló csoport 2014-ben jelent meg a térségben. A hatóságok a törvényes rend felforgatásával vádolták meg a szervezetet, de állításuk szerint ennek a csoportnak semmi köze a Szomáliát nagyszabású merényletekkel rémületben tartó al-Shaabab terrorszervezethez.

A rendőrség és a kormány állítása szerint a rend helyreállt a tartományban, de az iszlamista csoportnak tulajdonított szórványos támadások azóta is felbolygatják a mozambiki tengerpart mentén feltárt hatalmas földgázmezők közelében fekvő térséget. Október óta a dzsihadista csoporttal való kapcsolattartás gyanújával több mint 300 embert vettek őrizetbe.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világpanoráma
2018. május 29. 23:52
Az orosz újságírót Arkady Babtschenko-t lelőtték Ukrajnában. http://vilagpanorama.hu/2018/05/29/ujsagiro-gyilkossag-kijevben/
Akitlosz
2018. május 29. 16:13
Na most akkor fejezhettek le vagy fejeztek le? Nagyon mást jelent. Ötösöm lehetett a lottón. Ötösöm volt a lottón.
dávid
2018. május 29. 14:46
A kurva telibebaszott anyjukat
zakar zoltán béla
2018. május 29. 14:46
nemigaz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!