Németország szolidaritásának köszönhetően a várakozásokat meghaladó számban érkezhetnek afrikai és közel-keleti menekültek az Európai Unióba (EU) az Európai Bizottság áttelepítési programja révén – mondta a brüsszeli bizottság migrációs ügyekért felelős tagja egy csütörtöki német lapinterjúban.
Túlteljesítették a tervet
Dimitrisz Avramopulosz a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban elmondta, hogy tagállamok eddig 40 ezer áttelepítendő menekült befogadására tettek vállalást, Németország pedig a héten felajánlotta, hogy befogad további több mint 10 ezer olyan menekültet, akik a program keretében érkeznek az EU-ba.
„Ezzel teljesítettük célunkat, és úgy tűnik, meg is haladjuk majd” – mondta az uniós biztos.
A német kormány ismét bizonyította, hogy lehet rá számítani, amikor a tét a nemzetközi szolidaritás – tette hozzá a görög konzervatív politikus, aki csütörtökön Berlinben tárgyal Horst Seehofer német belügyminiszterrel.