Már májusban Jeruzsálembe költöztetik az amerikai nagykövetséget

2018. február 23. 19:12

Izrael állam kikiáltásának hetvenedik évfordulójára való tekintettel Washington már az idén májusban végrehajtja a követség átköltöztetését Tel-Avivból – írja az izraeli média pénteken.

2018. február 23. 19:12

Már májusban Jeruzsálembe költöztetik az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét – jelentette az izraeli média pénteken.

Izrael állam kikiáltásának hetvenedik évfordulójára való tekintettel Washington már az idén májusban végrehajtja a követség átköltöztetését Tel-Avivból, miután tavaly december 6-án Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának. A Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselő szerint pénteken értesítik az amerikai kongresszust az eredetileg 2019-re ígért költöztetés időpontjának előrehozásáról. 

Izrael a zsidó naptár szerint Ijár hónap ötödik napján, április tizenkilencedikén estétől másnap estig ünnepli a függetlenségi napot, az ország 1948. május tizennegyedikén kikiáltott függetlenségének évfordulóját. Az új határidő jelentős változást jelent, mert korábban Rex Tillerson amerikai külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy csak évek múlva hajtják végre a külképviselet áthelyezését, majd Mike Pence elnökhelyettes a múlt hónapban 2019 végére ígérte a költöztetést.

Az új követség Jeruzsálem Arnona negyedében eleinte csak néhány konzuli feladatokat ellátó irodából és David Friedman nagykövet rezidenciájából fog állni, és csak néhány fős személyzet dolgozik majd benne. „Nincs ennél nagyobb ajándék! Ez a legigazságosabb és leghelyesebb lépés. Köszönet a barátnak!” – irta Twitter üzenetében a döntést elsőként köszöntő Jiszrael Kac közlekedési miniszter.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2018. február 24. 15:22
Ez Izrael belügye!
Türelem
2018. február 23. 21:39
"Nincs ennél nagyobb ajándék. A legkorrektebb és legigazságosabb lépés. Köszönöm barátom." Israel Katz, titkosszolgálati miniszter. Így igaz, bölcs döntés. Nikky Haley: "Kész az új béketerv."
I_Isti
2018. február 23. 20:23
Izgalmas idők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!