Ez Ukrajna B-terve: Kijevben már arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri a választásokat

Magyar Péter ukrán kémként azonosított szimpatizánsának „biztos információja” van arról, mit fognak tenni. És ezt egy podcastban el is mondta.

Őrizetbe vettek Prágában egy Ankarában terroristaként számon tartott férfit.
Őrizetbe vették a legjelentősebb szíriai kurd párt egykori vezetőjét Prágában – írja a Euronews. Törökország kérésére tartóztatták le a cseh hatóságok Száleh Muszlimot vasárnapra virradóra. A politikus egy konferencián vett részt a cseh fővárosban.
Ankara 1 millió dolláros jutalmat ajánlott föl a férfi kézrekerítőjének, akit terroristaként tart számon.

A Demokratikus Egység Pártját (PYD) Törökországban terrorista csoportnak tekintik, amelynek katonai szárnya a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia. Ez utóbbi szövetségesének tartják a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).
Amint a Euronews beszámol róla, Törökországban 2016 óta másokkal együtt letartóztatási parancs van érvényben Muszlim ellen. Vádat emeltek ellene a 2016 februárjában elkövetett ankarai halálos robbantással kapcsolatban. A merényletnek akkor 37 halálos áldozata volt.