Jennifer Lawrence politikai aktivistának áll

2018. február 20. 10:24

Egy évre felcseréli a filmezést a politikai aktivizmussal Jennifer Lawrence.

2018. február 20. 10:24

Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence egy évre hátat fordít Hollywoodnak, és filmezés helyett azért dolgozik majd, hogy a fiatalok aktívabban politizáljanak.

A világ legjobban megfizetett filmcsillaga már most is tagja a Represent.US nonprofit szervezet vezetőségének David O. Russell rendezővel együtt, akivel több filmet forgatott. A szervezet a politikai korrupció megszüntetését és korrupcióellenes törvények elfogadását tűzte zászlajára - írta hétfőn a BBC News.

A színésznő legújabb filmje, a Vörös veréb bemutatója előtt beszélt terveiről. Mint mondta: a jövő évben szabadságolja magát, és a Represent.US szervezetben kampányol majd azért, hogy a fiatalok helyi szinten vegyenek részt a politikában. Hangsúlyozta, hogy nem a pártpolitikában akar részt venni, hanem kifejezetten a korrupció ellen akar küzdeni, hogy segítsen a demokrácia megerősítésében. A Vörös veréb című kémfilmet március 1-jétől játsszák a magyar mozik. A produkcióban Joel Edgerton, Charlotte Rampling, Jeremy Irons és Joely Richardson is szerepel.

Lawrence már korábban is ismert volt politikai aktivizmusáról. 2015-ben ő volt az első hollywoodi színésznő, aki nyíltan szóvá tette, hogy Hollywoodban mennyivel kevesebbet keresnek a színésznők. Januárban Cameron Diaz és Adele társaságában részt vett Los Angelesben a nők egyenjogúságáért és jogaiért rendezett felvonuláson.

(MTI)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Total
2018. február 21. 19:45
Könnyű Los Angelesben tüntetni a nők jogaiért. Ez is csak egy felületes, a realitásoktól elszakadt félhülye celeb. ..Ja és miért mutogatja mindegyik 48 kilós kétszezonos celeblány a középső ujját a fotókon? Az utcán biztosan nem merné..
néhai Ch.Pilot
2018. február 21. 03:32
De remélem, nem hiszi azt a kiscsaj, hogy a mutatott kézmozdulat elég ahhoz, hogy politikusnak mondja magát...
pitypang1125
2018. február 21. 00:58
Nha megint egy feminista hülye libsi picsa. Már nem is csodálom hogy az Éhezők viadala trilógia óta nem kell egyetlen filmes produkcióhoz sem. Kár érte.
noMores
2018. február 20. 21:40
Ez 49 embernek nem tetszik. Miért is? "Őt nem választotta meg senki":)))) Jaj, tényleg, van egy csomó ember a kocsmában, aki politizál, aztán senki nem választotta meg őket, akkor most ők kritizálhatják a fideszt, vagy egyből hazaárulók?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!