Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Jirí Drahos és Milos Zeman cseh államfőjelöltek között a felmérések szerint kiegyenlítettek az erőviszonyok. A párharc január 27-én dől el.
Nagyon szoros párharc várható a hét végi cseh államfőválasztáson, mert a két legutóbbi országos felmérés szerint a két jelölt támogatottsága nagyjából egyforma. A Kantar TNS közvélemény-kutató intézet felmérése szerint, amelyet a közszolgálati tévé hozott nyilvánosságra vasárnap este, Milos Zeman jelenlegi elnököt a megkérdezettek 45,5 százaléka, Jirí Drahost, a tudományos akadémia volt elnökét 45 százalék tervezi választani. A biztos szavazók körében azonban Drahos támogatottsága egy kicsit nagyobb, mint Zemané. A jelenlegi elnököt az emberek 34,5 százaléka, Drahost pedig 36,5 százaléka tervezi választani – jegyezte meg a cseh köztévé.
Egy másik közvélemény-kutató intézet, a STEM/MARK hétfőn nyilvánosságra hozott felmérése szerint Jirí Drahost a megkérdezettek 47 százaléka, Milos Zemant pedig 43 százaléka tervezi választani. Mindkét felmérésben a megkérdezettek mintegy tíz százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyelőre nem tudja, kire fog szavazni.

A Kantar TNS felmérésében a megkérdezettek 75 százaléka mondta azt, hogy részt vesz az elnökválasztás második fordulójában, amelyre január 26-án és 27-én kerül sor. Szociológusok véleménye azonban az, hogy a második fordulós részvétel nagyjából az elsőnek mintegy 62 százaléka körül fog alakulni. A STEM/MARK felmérésében az emberek 52 százaléka állította, hogy a hétvégén biztosan elmegy szavazni. A Kantar TNS felmérését a közszolgálati Cseh Televízió, míg a STEM/MARK-ét a Mladá Fronta Dnes című napilap megrendelésére készítették. A pénteki és szombati cseh elnökválasztás előtt hétfő az utolsó nap, amikor még nyilvánosságra hozhatók új felmérési eredmények.
(MTI)