Választást tartanak Katalóniában

2017. december 21. 09:42

Megkezdődött a szavazás csütörtök reggel Katalóniában, öt éven belül már harmadszor tartanak helyi parlamenti választásokat. A közvélemény-kutatások többsége a függetlenségi pártok táborát némileg erősebbnek mutatja, de nem eléggé erősnek ahhoz, hogy megszerezzék a kormányalakításhoz szükséges többséget.

2017. december 21. 09:42

Megkezdődött a szavazás csütörtök reggel Katalóniában, Spanyolország autonóm tartományában, ahol öt éven belül már harmadszor tartanak helyi parlamenti választásokat. A szavazóhelyiségek reggel 9 és este 20 óra között tartanak nyitva 947 katalán településen, ahol összesen 5,5 millió szavazásra jogosult adhatja le szavazatát. Munkanap lévén a nyitás előtt már egy órával több szavazóhelyiségnél sorokat lehetett látni.

Katalóniában 2006 óta nem tartottak munkanapon választásokat, hagyományosan mindig vasárnap rendezik meg őket. Az elemzők szerint ez a döntés is hozzájárul a várhatóan igen magas, a felmérések szerint 80-82 százalékos részvételi arányhoz. Legutóbb, két évvel ezelőtt ez az arány 75 százalék volt. A választók 135 parlamenti képviselő helyről dönthetnek, de a tét egyben a katalán függetlenségi törekvések folytatásának sorsa is.

A legutolsó közvélemény-kutatások többsége a függetlenségi pártok táborát némileg erősebbnek mutatja, de nem eléggé erősnek ahhoz, hogy a parlamentben megszerezzék a kormányalakításhoz szükséges többséget. Az sem zárható ki, hogy a választások után nem tud új kormány alakulni Katalóniában, és rövid időn belül ismét választásokat kell tartani. A jogszabályok szerint a választások után az új katalán törvényhozásnak legkésőbb január 23-ig meg kell alakulnia, az új elnököt pedig február 6-ig kell megválasztania.

Katalóniában az előrehozott parlamenti választások kiírását október 27-én jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, miután feloszlatta a korábbi helyi törvényhozást, és menesztette a katalán kormányt. Minderre a spanyol szenátustól kapott jóváhagyást az alkotmány 155-ös cikke alapján még aznap, hogy a katalán függetlenség kinyilvánításáról fogadott el határozatot a barcelonai parlament.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2017. december 21. 10:59
A Rajoy már figyelmeztette a leendő új kormányt: ".....Rajoy warns the future Govern: "Either comply with the law or you know what happens".........." (Rajoy: "Vagy betartjátok a törvényt, vagy tudjátok mi lesz!")
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!