Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Jó hír Magyarország számára az osztrák jobboldal győzelme Szijjártó Péter szerint. A kormány megalakulása után egyeztetett az osztrák és a magyar külügyminiszter.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a jobboldali pártok győzelme Ausztriában jó hír Magyarország számára, mert így „az őszinte, a képmutatás béklyója által nem kötött osztrák politikusokkal” lehetőség nyílik az Európát feszítő történelmi kihívások érdemi megválaszolására – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden. A tárca az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy az osztrák kormány megalakulását követően telefonon egyeztetett az osztrák és a magyar külügyminiszter.
Karin Kneissl és Szijjártó Péter megerősítették, hogy várakozással tekintenek a közös munka elé, és egyetértenek abban, hogy az új összetételű osztrák kormány létrejötte új korszakot nyit az osztrák-magyar stratégiai kapcsolatok fejlesztésében.

Megállapodás született arról, hogy Karin Kneissl 2018 elején hivatalos látogatást tesz Budapesten – olvasható a kommünikében. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotta új kormány hétfőn Bécsben tette le az esküt.
(MTI)