Meghalt Zentai Károly

mindenki meghal. Ez az ember is meghalt. Temessék el,aztán vadásszanak tovább az élőkre

Egy diktátor nekrológja Egy vidéki faluban látta meg a napvilágot, paraszti felmenőkkel rendelkező családban nőtt fel, gyermekkorában apja rendszeresen verte. Politikai pályáját a kommunista ifjúsági szervezet tisztségviselőjeként kezdte. Kiváló hatalomtechnikusként később pártjában fokozatosan szerezte meg az első számú vezető szerepét, ellenfelei kizárásával, ellehetetlenítésével vagy éppen támogatásuk megvásárlásával rövidesen lényegében teljhatalomra tett szert. Fiatalon nősült, később politikai befolyását gyermekei útjának egyengetésére és anyagi jólétének biztosítására is felhasználta. Saját és felsége családtagjait közpénzből fizetett állásokhoz vagy állami megrendelésekhez juttatta. Hatalomra kerülését felfokozott várakozások kísérték. Sokan reménykedtek benne, hogy az elnyomás és a megszorítások nehéz évei után a dolgok jobbra fordulhatnak. Ehelyett azonban az állami intézményeket egymás után vonta személyes befolyása alá, legközvetlenebb pártársait és bizalmasait nevezve ki élükre. De maga alá gyűrte és saját hatalmának kiszolgálójává tette a parlament tagjainak többségét is. A szakmaiságot és a hozzáértést számos esetben nélkülöző, csakis a politikai lojalitás alapján kinevezett vezetők előkészítetlen, hirtelen ötletektől vezérelt átalakításai miatt jelentősen rombolta az addig is döcögő államapparátus működésének hatásfokát. Soha nem látott méretűvé növelte és kvázi államilag irányítottá tette a közélet és a gazdaság minden szintjét átszövő korrupciót. Míg az országában több százezer gyermek éhezett, kórházakban nem volt fűtés, az iskolákba pedig nem jutott tanszer, aközben a hozzá közelállók felfoghatatlan fényűzésben éltek. Bár kifele puritán ember képét próbálta mutatni, sugallva alacsony sorból jött, vidéki származását, országa életszínvonalához képest királyokat megszégyenítő luxusban élt és szinte korlátlanul szórta kedvteléseire az állam vagyonát. Mivel szerette a focit és a megalomán beruházásokat, több tízezer férőhelyes stadiont építtetett néhány ezer lelkes szülőfaluja labdarúgó klubjának. A korábban semmilyen komolyabb eredményt felmutatni nem tudó, megyei sokadosztályban játszó csapat az oda ömlő állami támogatások és a politikai ráhatás következtében komolyabb helyezéseket is elért a hazai bajnokságban, bár nemzetközi szintre nem tudott feljutni. Egyeduralmának kiépítésével párhuzamosan növekedett paranoiája mindentől, amit nem tudott totálisan saját kontrollja alá helyezni. Eközben magát páratlan, egy évszázad alatt csak egyszer születő tehetségnek látta, és mindenkitől elvárta, hogy így tekintsenek rá. A belpolitikai problémákról rendre megpróbálta elterelni a figyelmet, nem egyszer valamilyen idegenellenes kampánnyal. Miközben szabadságról, egyetértésről és folyamatos gazdasági növekedésről harsogott az állampárt által uralt, hazug média, tömegek menekültek el az országból a romló életszínvonal és a hazai közállapotok következtében. Különösen fájó, hogy főként fiatalok, kiváló szakemberek és értelmiségiek távoztak Nyugatra. Közülük sokan soha többé nem tértek vissza, pótolhatatlan veszteséget okozva ezzel országuknak és a nemzetüknek. Külpolitikájában rendszeresen kibeszélt abból a szövetségi rendszerből, amelybe tartozott. Ennek oka azonban nem a nemzeti érdek jobb érvényesítése volt, hanem e kétkulacsos politikából származó gazdasági előnyök minél jobb kihasználása. A megélénkülő kereskedelmi kapcsolatokból bejövő pénzek ugyanakkor nem valódi fejlesztésekre, hanem sok esetben fölösleges és értelmetlen látványberuházásokra folytak el. Kicsinek érezte saját országát, úgy vélte, ő sokkal nagyobb formátumú géniusz annál, mintsem hogy egy kis kelet-európai országot irányítson, ezért mindennél jobban vágyott személyes külpolitikai sikerekre, tehetségének és vezetői képességeink európai, sőt nemzetközi szintű elismerésére. Ezzel szemben uralmának utolsó éveiben országával együtt végzetesen elszigetelődött, végül már csak néhány keleti és afrikai autoriter rezsimmel tartott fenn szorosabb kapcsolatot. Mint minden diktátort, végül őt is elérte a vég. Ma 28 esztendeje annak, hogy a győztes román forradalom elsöpörte Nicolae Ceauşescut és gyűlölt rendszerét. Sic semper tyrannis!

Nyugodjék békében!

Azt hiszem 114 éves a világ legidősebb fehér embere. Így aztán még vagy 40 évig lehet nácikra vadászni. Még vagy két generációnyi "vadász" megél belőlük.